Fél napot ücsörögtek több repülőgépen is az utasok Abu-Dzabi repterén

Abu-Dzabi |

<p>Több száz utasnak kellett fél napot várakoznia étlen-szomjan és pontos utazási tájékoztatás nélkül két repülőgépen is vasárnap az Egyesült Arab Emírségek fővárosának, Abu-Dzabinak a reptéren a rendkívül sűrű köd miatt.</p>

Az egyik repülő San Franciscóba indult, és ugyan biztonságosan megérkezett hétfőn, csak éppen eléggé elhúzódott az utazás: 28 órás lett a felszállás előtti 12 órányi ülés miatt. A gép indulását az is hátráltatta, hogy várakozás közben lejárt az eredeti személyzet munkaideje, és le kellett váltani őket.     Az utasok nem hagyták szó nélkül, hogy órákon át nem törődtek velük és nem kaptak megfelelő információt. Thomas Piani a San Franciscó-i érkezést követően elmondta: "Folyamatosan azt hajtogatták nekünk, hogy perceken belül indulunk, húsz perc múlva, fél óra múlva, és ez így tartott 12 órán át".     Egy másik utas, Venkatesh Pahva azt mondta: "Mindenki hadakozott mindenkivel. Az utasok egymással, a légikísérők az utasokkal, az utasok meg velük".    Az Etihad légitársaság bocsánatot kért a kellemetlenségért, mondván, hogy a sűrű köd más légitársaságokat is érintett.    Ugyancsak az Etihad egy másik járatának utasai még rosszabbul jártak: ők Düsseldorfba indultak és több mint harmincórás késéssel érkeztek oda. Tizenhárom órás ücsörgéssel kezdték útjukat, és amikor végre már csaknem megérkeztek Németország fölé, kényszerleszállást kellett végrehajtani Bécsben a gép egyik utasának halála miatt. Ezután nem indulhattak azonnal tovább, mert a személyzet túllépte volna a számára előírt munkaidőkorlátot, így aztán az utasok is kénytelenek voltak szállodában tölteni az éjszakát. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?