EU: Pozsony a 6. leggazdagabb uniós régió

<p>Az Eurostat friss kimutatása alapján 2014-ben az Európai Unió 276 régiója közül Pozsony volt a hatodik leggazdagabb. Kelet-Szlovákia a legszegényebbek között.</p>

Szlovákia teljesen kettészakadt – mutatja az EU statisztikai hivatala, az Eurostat friss összegzése. Míg a négy szlovákiai nagyrégió közül (ezek az uniós felmérések és elosztások céljából létrehozott „statisztikai” régiók) Pozsony a hatodik leggazdagabb, egyben a leggazdagabb posztocialista a unióban, addig Kelet-Szlovákia (Kassa és Eperjes megye tartozik ide) majdnem a legszegényebb húszban van.

Az Eurostat minden évben kimutatást készít arról, hogy az unió 276 régiója milyen gazdasági szinten van. Az összehasonlítás alapja a nemzeti össztermék (GPD) vonatkozó, tehát az adott vidéken előállított része, mindezt vásárlóerő-paritáson mérik. Bonyolult magyarázat helyett ennek lényege: így reálisabb képet kaphatunk az országok gazdagságáról és életszínvonaláról, ugyanis ez utóbbi módszerrel ki lehet zárni a valutaárfolyamok miatti különbséget, valamint az árak közti különbséget.

A kimutatásban az EU átlagát 100-nak vették, így Pozsony régió gazdagsága 186-nak számít, míg a Pozsony nélküli Nyugat-Szlovákia 72-nak, Közép-Szlovákia 61-nak, Kelet-Szlovákia pedig 53-nak. Euróban (GDP per fő, váráslóerő-paritáson) ez így néz ki: Pozsony 51 200 euró, nyugat 19 800, közép 16 700 és kelet 14 600 euró. Megdöbbentő különbségek. 

Az unió leggazdagabb régiója Belső-London 539-es értékkel, a második Luxemburg (266), majd Brüsszel következik (207). Az első húszban Pozsonyon kívül egy posztoci régió van, Prága (9. 173-as értékkel).

A legszegényebb 20-ban főleg romániai és bolgár és lengyel régiók találhatók, de itt van három magyarországi is: Észak-Magyarország (42), Észak-Alföld (43), Dél-Dunántúl (45). 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?