Eszünk vagy inkább autózunk?

Pozsony. Szlovákiában idén nagyobb gabonatermés várható, mint tavaly, ennek dacára a terményárak – a világpiaci kereslet hatására – emelkedhetnek. A takarmánykeverékek is drágulnak, ezért a haszonállatok tartása mára ráfizetésessé vált – jelezte tegnap a takarmánygyártók szövetsége.

A takarmánygyártók és raktározók szövetsége szerint a hazai gabonaraktárak kapacitása elegendő, napjainkban alig 54 százalékos a kihasználtságukTASR-felvételIdén a kalászos gabonafélékből várhatóan 3,098 millió tonnát takarítanak be, ami 7,6 százalékkal lesz több, mint tavaly. Ezen belül a búzafélékből 1,389 millió tonna kerülhet a magtárakba, ami a 10 ezer hektárral nagyobb vetésterületnek köszönhetően 50 ezer tonnával haladja meg a 2006-os szintet – közölte tegnap Juraj Grman, a Takarmánygyártók, Raktározók és Kereskedelmi Társaságok Szövetségének (ZVKSOS) titkára. A nagyobb termés viszont nem eredményez alacsonyabb felvásárlási árakat, sőt. Marian Uhrík, a szövetség elnöke közölte, nem mi alakítjuk az árakat, hanem a globális piac, ezen belül különösen az európai uniós árszint (főleg a lengyel, az olasz és dél-német) a döntő. Márpedig napjainkban a gabonaárak csúcsot döntenek, ezért hiába megfelelő az idei termésünk, szinte biztosan emelkedni fognak az árak, ami drágíthatja a péksüteményeket. Például Magyarországon a nyár folyamán 20-30 százalékkal drágul a liszt. Jelenleg már ott tartunk, hogy a gabona már nemcsak az élelmiszergyártás és a takarmányozás szempontjából fontos, hanem egyre inkább a bioüzemanyag és a spekulatív befektetési alapok célpontjává is válik. A takarmánygyártók szövetsége inkább nem bocsátkozott becslésekbe az idei áremelkedés mértékéről, mivel ez túl sok tényezőtől függ (a kiskereskedelmi üzletláncok árpolitikájától, a termesztők alkuképességétől, a pékségek teherbíró képességétől), ezért legfeljebb 5 százalékos árugrást valószínűsítenek. Marian Uhrík még egy meglepő ténnyel rukkolt elő: a heves hőmérsékleti változások hatására napjainkban már nem a hagyományos déli agrárvidék (Dunaszerdahely, Komárom, Érsekújvár) produkálja a legmagasabb hektárhozamokat, hanem a kiegyensúlyozottabb éghajlatú dombsági, helyaljai régiók.

A szövetség különösen nagy változást prognosztizál az olajrepce terén; míg tavaly 260 ezer tonna termett, idén már 330 ezer tonna körülit várnak. A haszonnövény esetében nem a hektárhozam, hanem a vetésterület nőtt, mégpedig egy év leforgása alatt 30 ezer hektárral. Ez utóbbi tény viszont éppen a gabona vetésterületét befolyásolja negatívan, az ipari haszonnövény terjedése szintén hozzájárul a kenyérbúza drágulásához. Az olajrepce (és részben a kukorica) rövidesen slágertermék lehet, mivel az etanolgyártás és a bioüzemanyag felfutása mind többet igényel belőle. Idén még az olajrepce intenzív exportjára is futja (mintegy 90 ezer tonna), ám ha a jövőben felépülnek metilésztert (MERO) előállító üzemek, akkor a jelenlegi igény kétszerese is elfogy. A szövetség egyébként arra figyelmeztetett, hogy a bioüzemanyag miatt ugyan viharosan nő a kereslet az olajrepce iránt, azonban ha az Egyesült Államokból és Brazíliából betör az európainál jóval olcsóbb bioetanol, vagy pedig ha a kőolaj hordónkénti ára 50 dollár alá zuhan, akkor véget ér e haszonnövény sikertörténete. (shz)

Az idei termés becsült nagysága

Búza 1389

Árpa 733

Rozs 51

Zab 47

Gabona együtt 2 252

Kukorica 846

Kumulált fogyasztás 2 515

Többlet 583

Az adatok 1000 tonnában értendők (Forrás: ZVKSOS)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?