Erősödik a forint

Budapest |

<p>Átmeneti korrekciót követően erősödésnek indult a forint: az eurót kedden délután negyed ötkor 265,79 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a hétfő délután fél ötkor tartott 266,22 forintos árfolyammal.</p>

 Nap közben 266,40 forinton is állt a jegyzés.
    A dollárt 178,75 forinton jegyezték 1,4866 dolláros euró árfolyam mellett a hétfői 177,79 forintos 1,4976 euró/dollár után.
    A svájci frank jegyzése 175,89 forint 176,42 forint után, 100 japán jent pedig 200,20 forinton jegyeztek 198,88 forint után.
    Az árfolyamokat a már megszokott módon a nemzetközi befektetői kockázatvállalási hajlandóság alakulása mozgatta, amit legjobban a vezető "befektetési mentsvár" deviza, a dollár árfolyamának változása tükröz.  
    A dollár árfolyama kezdetben vegyesen alakult a nap folyamán a főbb devizákkal szemben, később azonban egyértelműen erősödő irányt vett fel, ahogy a piacok megemésztették Ben Bernanke Fed-elnök hétfői nyilatkozatát, amelyben egy kissé új formába öntötte a Fed szokásos megfogalmazását a dollár árfolyamával és a kamatpolitikával kapcsolatban.
    A figyelmet keltő megfogalmazás szerint a Fed "tudatában van a dollárárfolyam-változás következményeinek". A kamatpolitikával kapcsolatban viszont megerősítette, hogy "huzamosabb ideig" lehet alacsony kamatokra számítani.
    Bernanke megjegyzése, hogy a gazdaságnak továbbra is jelentős kihívásokkal kell szembenéznie, óvatosabb magatartásra késztette a piacokat, csakúgy mint a dollárral kapcsolatban tett megjegyzése, amit a piac úgy értelmezett, hogy a Fed aggódik a további árfolyamcsökkenés inflációt gerjesztő hatása miatt. Hasonlóképpen az EKB elnöke is módosította kissé megfogalmazását a dollár árfolyamát illetően, mondván az erős dollár "nemzetközi érdek", szemben annak a ténynek a korábbi nyugtázásával, hogy az erős dollár az Egyesült Államok érdekében áll.
    Az óvatosba fordult befektetői magatartás meg is mutatkozott az ázsiai tőzsdék negatív zárásában (Kína kivételével), valamint az európai tőzsdeindexek veszteségeiben is, majd a veszteséges amerikai nyitásban.
    Az amerikai termelői árindex közzététele enyhítette az inflációs nyomás növekedésével kapcsolatos aggodalmakat, így a dollár le is adta nap közben szerzett nyereségeinek egy részét, a kezdetben gyengülő feltörekvő piaci devizák ennek köszönhetően ismét erősödésnek indulhattak.
    A térségbeli devizák árfolyama az egyre szaporodó kedvező makrogazdasági adatok és a javuló befektetői bizalom következtében mérsékelten erősödő, kisebb korrekciókkal tűzdelt pályát követ majd az év hátra lévő részében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?