Eltűnhetnek az utakról a Babetták

Pozsony |

<p>Nem kizárt, hogy a közúti közlekedésről szóló törvény módosítása miatt végleg eltűnnek az utakról a mopedek.</p>

A 725/2004-es számú jogszabály módosítása értelmében ugyanis 2013 januárjától minden motoros járműre rendszám kell, így csakis rendszámtáblával ellátott mopedek közlekedhetnek majd az utakon, a robogók vázára ráadásul az alvázszámot (VIN) is rá kell majd sajtolni. Csupán ennek a két feltételnek a teljesítése több pénzbe kerül, mint egy moped. A Jawa Babetták, Korádók tulajdonosai országszerte aláírásgyűjtésbe kezdtek, hogy a törvény vonatkozó szabályozása alól ugyanolyan kivételt kapjanak, mint például Csehországban, ahol a mopedeket kivonták a hasonló jogszabály hatálya alól.

S hogy milyen kiadásokra számíthatnak, ha a törvény kiegészítés nélkül marad? Az alvázszám megfelelő feltüntetése körülbelül 120 euróba kerül, két műszaki ellenőrzésre is el kell vinni a robogót, ami együtt további 100 eurót jelent. 25 euró a rendszámtábla kiadása, s mivel a törvény azt is előírja, hogy ez a rendszámtábla a mopedeken meg legyen világítva, további 50 eurót kell félretenni erre a kisebb műszaki beavatkozásra. A babetták gyártója ugyanis eredetileg nem számolt a rendszámtáblák megvilágításával, egy újabb izzó túlzottan megterhelné az elektromos rendszert, aminek következtében csökkenne az elülső fényszóró teljesítménye, s ezáltal veszélyessé válna a robogó a forgalomban. Ezért szükséges az átalakítás.

A közlekedésügyi minisztérium egyelőre nem tudja, ad-e a kivételt, de illetékesei azt nyilatkozták: mérlegelik a petícióba foglalt érveket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?