Elszabadulhatnak az energiaárak

Pozsony. A szlovák kormány hamarosan feladhatja az energiavállalatok ellen folytatott harcát, a gazdasági minisztérium által kidolgozott stratégiai tervek szerint ugyanis 2008-tól a fűtésre is használt gáz ára évente 3 százalékkal nőhet. Az elkövetkező években így még többen szigetelik majd a lakásukat.

Hőszigetelésre váró lakóház. Az energiaárak a jövőben tovább emelkedhetnek, ezért érdemes korszerű nyílászárókkal felvértezni lakásunkatSITA-felvételHa a gazdasági tárca javaslata valóra válna, akkor a gázfűtés 2013-ra több mint 20 százalékkal lehet drágább, mint jelenleg. A minisztérium előrejelzései szerint a villany ára ezzel párhuzamosan 2010-ig minimum 10 százalékkal nőhet. A gazdasági tárca mindezt azzal magyarázza, hogy ha a lakosság biztonságos energiaszolgáltatásra vágyik, akkor ezt meg kell fizetnie. Az áremelésekkel egyetért Ľubomír Jahnátek gazdasági miniszter is, aki tavaly még a fogyasztói érdekek élharcosának számított. „Nem az alacsony, hanem az objektív árak híve vagyok” – magyarázza véleményét a miniszter, hozzátéve, hogy az energiavállalatok által tavaly jelzett áremelések nem voltak megalapozottak. Manapság azonban a gazdasági tárca is elismeri, hogy az olaj világpiaci ára a gáz árát is felhajtja. A villanyárak növekedését ugyanakkor az ágazati beruházások teszik szükségessé. A gazdasági tárca elemzése szerint 2030-ig Szlovákiában 600 milliárd koronányi beruházást szánnak az energiaiparba, mindez Jahnátek véleménye szerint az árak emelkedésével jár együtt. Az áremelések ugyanakkor épp a legszegényebb rétegeket érintenék a leginkább, hiszen míg a többet keresők a havi fizetésüknek a 15 százalékát fordítják az energiaszolgáltatásra, a szegényebbek havi bevételeinek a 30 százalékát viszik el.

Az energiaárak növekedése miatt az elmúlt években egyre többen döntöttek úgy, hogy szigetelik a családi házukat, panelházukat, vagy új ablakokat szerelnek fel. Erre ma már több hitelintézet is nyújt kölcsönt. Az állami támogatás mellett a legkedvezményesebb kölcsönöket a lakás-takarékpénztárak kínálják, amelyek közül a piac második legnagyobb szereplője, a Wüstenrot Lakás-takarékpénztár tegnap vonta meg az idei mérlegét. A Wüstenrot idén 200 millió koronányi áthidaló hitelt kíván nyújtani lakásfelújításra. A célt sikerül teljesíteniük, hiszen már az év első nyolc hónapjában 148,2 millió korona hitelt folyósítottak, ami több mint az elmúlt évben nyújtott hitelek összege. A lakás-takarékpénztár szerint az ügyfeleik elsősorban a lakóközösségek közül kerülnek ki, amelyek a hitelt a lakóház hőszigetelésére, a tető felújítására, saját kazánház építésére és az ablakok cseréjére használják fel. A szakemberek tapasztalatai szerint elsősorban a panelházakra fér rá a felújítás, hiszen manapság ezek a legnagyobb energiapazarlók. Így minél hamarabb újítjuk fel a lakóházunkat, annál több pénzt takaríthatunk meg. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?