El se tudnánk költeni?

Cáceres/London. Az Európai Unió külügyminisztereinek legutóbbi tanácskozásán kiderült, az uniós tagjelölteknek bele kell nyugodniuk a kisebb brüsszeli támogatásba.

Cáceres/London. Az Európai Unió külügyminisztereinek legutóbbi tanácskozásán kiderült, az uniós tagjelölteknek bele kell nyugodniuk a kisebb brüsszeli támogatásba. A Financial Times szerint az Unió legnagyobb befizetői nem hajlandók nagyobb anyagi terheket magukra vállalni, a legnagyobb haszonélvezői pedig nem hajlandók lemondani a pénzforrásokról. „Ebből következik, hogy a tagjelölteknek nem marad más hátra, mint elfogadni azt, amit az Unió nyújt” – vélekedik a tekintélyes angol lap. Brüsszel a tíz tagjelölt ország csatlakozása utáni három évben összesen 40,5 milliárd eurót javasolt felzárkóztatásukra. Az ajánlat túlságosan is nagyvonalú – szögezte le Hubert Vedrine, a francia diplomácia vezetője az EU-külügyminiszterek hétvégi spanyolországi informális tanácskozásán, és álláspontját több ország képviselői osztották. Németország és Hollandia például helyteleníti, hogy az új tagokra is kiterjesztenék a közvetlen agrártámogatást, hiszen az Agenda 2000 néven létrejött költségvetési megállapodásban erről nem volt szó. A németek a csomag 7,5 milliárd eurós megkurtítását is felvetették. Többen kétségbe vonták, hogy az új tagállamok képesek lesznek-e felszívni a sokmilliárdos támogatást, hiszen jelenleg – megfelelő intézményi háttér hiányában – ennek töredékével sem tudnak megbirkózni. (ú, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?