Pozsony. Idén jelentősen megugrott az érdeklődés a szlovák utazási irodák szolgáltatásai iránt – állítja Pavol Komora, a Szlovák Utazási Irodák Szövetségének (SACKA) alelnöke, pedig a hazai kirándulások 15-25 százalékkal drágulnak.
Egyre többen nyaralunk külföldön
A legnagyobb érdeklődés a horvát, görög, olasz és bolgár utak iránt van. Horvátországban tavaly mintegy 105 ezer szlovák állampolgár töltötte a nyári szabadságát. Az Adriai-tenger partján fekvő országba azonban évről évre kevesebben utaznak, mivel a szállodai szolgáltatások és az élelmiszerek ára folyamatosan nő. Komora ezt azzal magyarázza, hogy az ottani szállodákat az elmúlt években magánosították. Az ezzel összefüggő hotelfelújítások az árak növekedéséhez vezettek. Ennek ellenére a legnagyobb érdeklődés idén is a horvát tengerpart iránt lesz. Görögországba tavaly 70 ezren, Olaszországba pedig 56 ezren utaztak, miközben Olaszország és Spanyolország esetében a szakemberek idén a turisták enyhe csökkenésére számítanak, amit az euró számunkra kedvezőtlen árfolyamával és a magasabb biztonsági kockázatokkal magyaráznak. Más a helyzet Egyiptom és Tunézia viszonylatában. Az előbbi országba tavaly 26 ezren, az utóbbiba 20 ezren utaztak, amely szám idén jelentősen megugorhat. Mindezt a Szlovák Utazási Irodák Szövetségének képviselői a számunkra kedvezően alakuló dollárárfolyammal magyarázzák. Ezekben az országokban ugyanis dollárral fizetnek, amelynek a koronához viszonyított árfolyama az elmúlt hónapokban drasztikusan esett. Több szlovákiai turistára számíthatnak idén Bulgáriában is. Míg tavaly 36 ezren utaztak ebbe a balkáni országba, idén 45-47 ezer szlovákiai látogatóra számítanak. Komora figyelmeztet, hogy ebben az országban olcsóbbak az árak, ám a minőség nem mindig felel meg az igényesebb utazók elvárásainak.
Míg a szlovák lakosság idén csaknem ugyanolyan áron nyaralhat külföldön, mint tavaly, a külföldiek szlovákiai kirándulásai idén 15-25%-kal drágulhatnak. Róbert Kohlmann, a Szlovák Utazási Irodák Szövetségének elnöke mindezt azzal magyarázza, hogy a külföldi utazásszervezők hozzáadottérték-adóval és egyéb adókkal kapcsolatos kiadásai e hónaptól nőttek. Szlovákia iránt az elmúlt években főként a cseh, lengyel és német turisták érdeklődtek. Ám számuk csökken, míg a jövőben egyre nőhet az érdeklődés főként a Tátra és a szlovákiai gyógyfürdők iránt a többi uniós ország részéről. (mi)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.