Egyre több külföldi beruházó tart a keleti régióba

Pozsony.

Pozsony. A SARIO beruházás-támogató és kereskedelemfejlesztő állami ügynökség 2007 első 9 hónapjában 48 beruházást vezényelt le sikerrel, az invesztíciók révén a közvetlen külföldi működőtőke beáramlása már szeptember végén túllépte az 1 milliárd eurós határt (konkrétan 36,002 milliárd korona) – közölte tegnap Peter Hajaš, a SARIO vezérigazgatója, ami jelentős előrelépés a 2006-ban produkált 607 millió euróhoz képest. A beruházások révén 11 247 új munkahely születik, ám az állások száma akár 12 600-ra is felfuthat. Az állami ügynökség tehát a tavalyinál jobban muzsikál, 2006 első háromnegyed évében ugyanis mindössze 31 projektumot zárt le, ami együttesen 7451 állást eredményezett. Az igazi felfutás az utolsó negyedévben várható, tavaly például az utolsó 3 hónapban 34 projektum végére tettek pontot. A SARIO örömmel nyugtázta, hogy egyre több beruházást sikerül az elmaradottabb keleti régiókba csábítania. Az idei 48 beruházásból 15 tart a kassai és az eperjesi kerületbe, ami az első 9 hónapban lezárt ügyletek 30 százaléka. Az állami ügynökség napjainkban 184 projektumon dolgozik, ha valamennyi, Szlovákiát célba vevő társaságot sikerülne hozzánk csábítani, akkor az további 3,5 milliárd eurós működőtőke-invesztíciót jelentene. Egyébként az ügynökség révén Szlovákiát választó cégek nem mindegyike igényel állami támogatást, 40 százalékuk kimondottan csak az itteni lehetőségek miatt telepedne le. Peter Halaš nem zárta ki, ám nem is erősítette meg, hogy további autógyártókkal is tárgyalnak. A vezérigazgató szerint a keleti országrészben még egy, Peugeot-Citroen kategóriájú nagyberuházásra volna kapacitás. Szerinte Szlovákia még mindig vonzó a külföldi társaságok számára, az egyedüli tényleges korlátozó tényezőt a szakképzett munkaerő szűkös száma jelenti. Végezetül a SARIO-nál külkereskedelmi lehetőségek, külföldi beruházások és strukturális alapok merítése iránt is lehet érdeklődni – az utóbbi kategóriában az ipari parkokra nyújtanak dotációt (november 19-ig lehet jelentkezni). (shz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?