Egyre komolyabb gondokkal küzdenek az élelmiszeripari cégek

Pozsony |

A kormány a szavak szintjén ugyan rendkívül fontosnak tartja az ország élelmiszer-biztonságát, az élelmiszeripar azonban továbbra is az egyik legkevésbé támogatott szlovákiai ágazat, amelynek a cégeit ráadásul a szomszédos országokénál nagyobb adóterhek sújtják.

Az élelmiszeriparnak korábban folyósított támogatásokat nem használták ki hatékonyan, aminek katasztrofális következményei lettek. „Ma az élelmiszerek esetében a kereskedelmi mérlegünk hiánya egyenesen riasztó, csak az elmúlt évben további 19 százalékos visszaesést voltunk kénytelenek elkönyvelni. Az őstermelők termékeit külföldre szállítjuk, majd onnan hozzuk be a feldolgozott termékeket, természetesen hozzáadott értékkel. A gazdák által előállított alapanyagok kivitelét tekintve pozitív a kereskedelmi mérlegünk, a behozatalnál azonban már 1,5 milliárd euró a hiány” – mondta Daniel Poturnay, a Szlovák Élelmiszeripari Kamara vezetője. Szerinte nem tudatosítjuk eléggé, hogy a feldolgozás Szlovákiában is megoldható lenne, ami újabb munkahelyeket biztosítana az ágazatban, és az előállítási költségek is alacsonyabbak lennének.

Az élelmiszeripar támogatásának a kérdésével a napokban részletesen foglalkozott a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Önkormányzatok Tanácsa az agrárminisztérium képviselőivel folytatott tanácskozásán. A megbeszélésen elhangzott, hogy a hazai alapanyag mellett mindenképpen hatékonyabban ki kellene használni az itteni munkaerőt és a gyártási kapacitásokat. „Az élelmiszeripar megérdemli a fokozottabb támogatást. A 2014–2020-as évekre vonatkozó vidékfejlesztési programban elkülönített pénzösszeget azonban nem hasznosították hatékony módon. Azon élelmiszergyártók, amelyek termelni szeretnének, nem rendelkeznek megfelelő gyártási kapacitásokkal, emiatt pedig nem vehetik fel a versenyt az uniós tagállamok élelmiszer-termelőivel” – állítja Gabriela Matečná földművelésügyi miniszter.

Nem csupán a támogatásokkal van gond, az ágazat cégei szerint a magas adóterhek is sújtják őket.

„Nyomást gyakorolunk a kormányra, hogy az ne csak állami támogatással erősítse az élelmiszeripart, de az adóelvonások lefaragásával is” – nyilatkozta Emil Macho, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) elnöke. „Nekünk őstermelőknek nagy szükségünk van egy jól működő élelmiszeripari ágazatra, hogy termékeinket értékesíteni tudjuk. Számunkra is egyszerűbb a hazai eladás, mint a külföldi értékesítés” – tette hozzá Ján Jelen, a Szlovákiai Földtulajdonosok és Agrárvállalkozók Szövetségének az elnöke.

A földművelésügyi tárca jelezte, hogy a hazai élelmiszeripar problémáival az elkövetkező időszakban az eddiginél is hatékonyabban foglalkozik majd. Több kérdésben is egyeztetni kell azonban az Európai Bizottsággal. „El kell mondani, hogy az ágazatba bevezetendő újításokat Brüsszelben is meg kell beszélni, így nem várhatók módosítások egyik napról a másikra. De idén ősszel már lehetnek újítások a szlovákiai élelmiszeriparban” – mondta Daniel Poturnay. (sb)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?