Dzurinda bekeményített

Pozsony. A Demokratikus Baloldal Pártja a Koalíciós Tanács tegnap esti ülésén a Szlovák Gázművek (SPP) privatizációjának gyökeres átértékelésére próbálta meg rávenni koalíciós partnereit.

Pozsony. A Demokratikus Baloldal Pártja a Koalíciós Tanács tegnap esti ülésén a Szlovák Gázművek (SPP) privatizációjának gyökeres átértékelésére próbálta meg rávenni koalíciós partnereit. Jelenleg a kormány az SPP 49%-os részvénycsomagjának eladásával számol, az ebből befolyt összeget pedig az államadósság törlesztésére és a nyugdíjreform beindítására kívánja fordítani. Ez esetben a Szociális Biztosító 55 milliárd koronát kapna készpénzben, ami az SDĽ szerint elsősorban az infláció szempontjából veszélyes megoldás. Pavel Koncoš, a baloldal vezetője szerint azonban fennáll a veszélye annak is, hogy a pénzt esetleg egész más célokra használják fel, mint amire szánták. A baloldal ezért a 49%-os részvénycsomag kettéosztását javasolja. A külföldi befektetőknek 24%-ot ajánlanának fel, és az ebből befolyó összeget az államadósság térítésére használnák fel, míg a fennmaradó 25%-ot a Szociális Biztosító kapná meg. Ebből a biztosító minden egyes biztosított számlájára utalná a megfelelő részt. Koncoš szerint javaslatukkal kivédhetik az infláció negatív hatásait, sőt 3-4 éven belül a 25%-os tulajdonrész értéke akár a duplájára is nőhet. Ha a Koalíciós Tanács elveti a baloldal javaslatát, Koncoš szerint a parlament elé viszik az ügyet. A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom – ha a parlament elé kerül – megszavazza az SDĽ javaslatát – jelentette ki Vladimír Mečiar. Rudolf Schuster államfő nem ellenzi a a magánosítást, csak az SPP áron aluli eladását. „Ez Szlovákia utolsó ékessége” – véli Schuster. Mikuláš Dzurinda a baloldali javaslatot elfogadhatatlannak, a kormány döntését a magánosításról pedig véglegesnek nevezte. Szerinte nem megengedhető a privatizáció elhalasztása az SDĽ kormányból való kilépésének árán sem. (mi, sza, lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?