Durva árharc a kőolajpiacon

Pozsony/Bécs |

<p>Az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia között dúló durva konkurenciaharccal magyarázható, hogy a kőolaj világpiaci ára az elmúlt fél évben több mint a felével esett vissza &ndash; állítja Peter Baláž, a Pozsonyi Közgazdaságtudományi Egyetem professzora.&nbsp;</p>

Szaúd-Arábia a palaolaj és palagáz amerikai kitermelőit szeretné két vállra fektetni, a jelek szerint sikerrel. Az amerikai energiaipari vállalatok visszafogták befektetéseiket, és csökkent a működő olajfúró tornyok száma is „Szaúd-Arábia számára fontos az amerikai piac, nem engedheti meg magának, hogy a palaolaj és palagáz hazai kitermelői kiszorítsák onnan. Hogy ezt megakadályozza, elérte a kőolajárak drasztikus zuhanását. A Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) legnagyobb olajkitermelő tagállamaként tavaly úgy döntött, hogy nem csökkenti kitermelését, felgyorsítva az olajárcsökkenést az utóbbi hónapokban. Míg fél évvel ezelőtt 100 dollárba került a kőolaj hordója (159 liter), ma 50 dollár körül mozog. Márpedig a palaolaj amerikai kitermelői számára a termelés csak akkor kifizetődő, ha a kőolaj világpiaci ára eléri legalább a 70–80 dollárt” – nyilatkozta Peter Baláž. Szaúd-Arábia a jelek szerint elérte a célját. Az olajárak csökkenésének hatására esett a működő kutak száma az Egyesült Államokban. A tavaly októberben üzemelő 1609 kút közül január végén már csak 1223 működött, és szakemberek szerint számuk az idei év végére ezer alá csökken, ami a termelés visszaesésével jár. Közben az OPEC meredeken emelte a tagállamai által kibányászott kőolaj iránti kereslet várható mértékét, arra hivatkozva, hogy az olajárak csökkenése sokkal erősebben fogja lassítani a kitermelést az Egyesült Államokban és más országokban, mint eddig gondolták. A szervezet jelentése szerint az OPEC-államok által kitermelt olajból a korábban jelzettnél napi 430 ezerrel többre, összesen napi 29,21 millió hordóra lesz igény a piacon 2015-ben. Ezzel párhuzamosan a nem OPEC-államok olajkitermelése kevésbé bővül idén, a szervezet ezzel kapcsolatos előrejelzését napi 420 ezer hordóval napi 850 ezer hordóra csökkentette az egy hónappal korábbihoz képest. A mérsékeltebb előrejelzés egyik oka, hogy lassul a palaolaj és palagáz kitermelése az Egyesült Államokban, az energiaipari vállalatok visszafogták befektetéseiket, és csökkent a működő olajfúró tornyok száma is Amerikában és Kanadában. Az OPEC az Egyesült Államokra napi 170 ezer hordóval, Oroszországra napi 70 ezer hordóval csökkentette 2015-ös kitermelési előrejelzését, miután a múlt hónapban 100, valamint 70 ezer hordóval már mérsékelte az előrejelzést a két országra. Szaúd-Arábia ugyanakkor az elmúlt hónapban napi 50 ezer hordóval, 9,68 millió hordóra növelte a kitermelését. Baláž szerint Szaúd-Arábia célja az elkövetkező időszakban is az lesz, hogy a kőolaj hordónkénti ára ne haladja meg a 80 dollárt, így érve el, hogy az amerikai termelők számára ne legyen nyereséges a kutak újraindítása. Szavait alátámasztja a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) jelentése is, amely idén átlagosan 55 dolláros hordónkénti olajárral számol, és az ár várhatóan még 2020-ra is csak 73 dollárra kúszhat fel. (TASR, MTI, mi)  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?