Davosi fórum - a társadalmi reformok kora következik Kínában

Davos |

<p>A gazdasági nagyhatalmi státusz megszerzése után a társadalmi reformok kora következik Kínában - fejtette ki a davosi Világgazdasági Fórumon egy kínai gazdasági lap főszerkesztője és a legnagyobb pekingi ingatlanfejlesztő cég vezetője.</p>

Lassan véget érnek a gazdasági reformok, amelyek révén Kína 30 év alatt a világ második számú gazdasági hatalmává nőtte ki magát, a következő időszak pedig a társadalmi reformok kora lesz - mondta Vang Boming (Wang Boming), a Cajcsing (Caijing) című pénzügyi hetilap főszerkesztője.
Boming szerint a stabilitás megbomlása a leginkább fenyegető veszély. "Kína nem engedheti meg magának az instabilitást. Az rossz lenne az egész világnak, a változásokat ezért nagyon óvatosan kell véghezvinni" - hangsúlyozta.
Csang Hszin (Zhang Xin), a SOHO, a legnagyobb pekingi ingatlanfejlesztő társaság igazgatótanácsi elnöke is hasonlóképpen nyilatkozott. "Az utóbbi három évtized a gazdasági reformoké volt, most pedig elérkeztünk a fordulóponthoz" - mondta Hszin, aki szerint "hamarosan politikai és oktatási reformokat fogunk látni."
Az oktatás mellett az egészségügy rendszerét is át kell alakítani - mondta a SOHO vezetője a dapd német hírügynökség csütörtöki beszámolója szerint. A jövő egyik kulcskérdése az is, hogy "az innováció bázisa" lehet-e a kínai felsőoktatásból évente kikerülő 6 millió diplomás. Az utóbbi 30 évben nemigen volt innováció Kínában, "inkább a másolás volt a jellemző" - mondta az ingatlanfejlesztő társaság vezetője.


Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?