Csúcson a magáncsődök száma

Pozsony |

<p>Történelmi rekordot döntött tavaly a magáncsődök száma Szlovákiában &ndash; derül ki a CRIF &ndash; Slovak Credit Bureau most közzétett elemzéséből. Míg 2013-ban 354 ilyen csődöt jelentettek, tavaly már 441-et, ami csaknem 25 százalékos növekedésnek számít.&nbsp;</p>

A többség a munkahely elvesztése vagy egy hosszabb lefolyású megbetegedés miatt került nehéz helyzetbe. A legtöbb magáncsődöt a 2009 és 2013 közötti időszakban Besztercebánya megyéből jelezték, tavaly azonban ebben a megyében már 79-ről 62-re csökkent az ilyen csődök száma. Az elmúlt évben Pozsony megye ugrott az első helyre, ahol 69 magáncsődöt számoltak össze.

A magáncsőd az adós számára sok veszteséggel járó, éveken át tartó folyamat, amely során az adós vagyontárgyait értékesítik, a feje fölé egy felügyelőt ültetnek, aki sok éven át helyette osztja be a pénzét. Ezért cserébe, ha az adós végig együttműködik, az eljárás után a maradék adósságot elengedik, és ő tiszta lappal indulhat. Nem véletlen, hogy ahol létezik ez az intézmény, az adósok igyekeznek elkerülni azt, hogy részt vegyenek benne. A magáncsőd csak azon a középrétegen tud segíteni, amelyiknek van vesztenivalója. A CRIF szerint Szlovákiában a magáncsőd intézménye jogi szempontból is megterhelőbb, mint például Csehországban. Nem csoda, hogy míg Szlovákiában tavaly 100 ezer lakosra 8 magáncsőd jutott, Csehországban ez elérte a 178-at. (mi, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?