Brüsszel trösztellenes vizsgálatot indított az Amazon ellen

<p>Trösztellenes vizsgálatot indított csütörtökön az Európai Bizottság annak kiderítésére, hogy megfelelnek-e az uniós versenyjog előírásainak az Amazon elektronikus könyvek terjesztésére vonatkozó megállapodásai.</p>

A bizottság közleménye szerint a gyanújuk szerint az amerikai internetes kiskereskedelmi óriásvállalat kiadókkal kötött megállapodásainak egyes passzusai korlátozzák a versenyt. Ezek a szerződéses feltételek azt írják elő, hogy a könyvkiadók értesítsék az Amazont arról, ha egy versenytársával kedvezőbb vagy eltérő megállapodást kötnek, helyenként azt is, hogy az Amazonnal nem köthetnek rosszabb üzletet, mint a versenytársaival.

A testület attól tart, hogy ez más e-könyv terjesztő cégek számára megnehezíti, hogy felvegyék a versenyt az Amazonnal. A bizottság fényt szeretne deríteni arra, hogy korlátozzák-e ezek a feltételek a versenyt, s végső soron megkárosítják-e a fogyasztókat a kínálat korlátozásán keresztül. Ha igen, az a domináns piaci helyzettel való visszaélésnek minősülhet.

Az e-könyvek piaca az elmúlt években jelentős mértékben növekedett, az európai piac legnagyobb szereplője pedig az amerikai Amazon. A bizottság elsőként a legnagyobb forgalmat termelő német és angol nyelvű e-könyvek terjesztésére vonatkozó megállapodásokat fogja vizsgálni.

Az Európai Bizottság az Amazont és a tagállami versenyhatóságokat is értesítette a hivatalos vizsgálat elindításáról, hangsúlyozza ugyanakkor, hogy az eljárás megkezdése még nem jelenti azt, hogy a trösztellenes piaci viselkedés gyanúja bizonyítást nyert volna.

A brüsszeli testület nem első ízben vizsgálódik az elektronikus könyvek terjesztése körül. 2011-ben az Apple és öt kiadó megállapodásait vizsgálta, mert azt gyanította, hogy szövetkeztek az árverseny korlátozására. Az az eljárás azzal zárult, hogy az érintett vállalatok olyan kötelezettségeket vállaltak, amelyek eloszlatták a brüsszeli aggályokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?