Pozsony. A cseh ČEZ energetikai cég után az orosz JSC RAO UES társaság is jelezte: ha privatizálhatja a Szlovák Villamos Műveket (SE), akkor befejezné a mohi atomerőművet. Emellett az olasz ENEL sem ódzkodik az SE atom-erőműveitől.
Brüsszel sem ellenzi az erőművet
A cseh jelentkező talán legkomolyabb riválisa, az orosz JSC RAO UES International energetikai óriás nevében Andrej Rappoport, a társaság igazgatótanácsi elnöke kedden Pozsonyban ugyancsak kijelentette: a villamos műveket teljes egészében megvásárolná, és Mohit abban az esetben is befejezné, ha ez nem tartozna a privatizációs feltételek közé. Sikeres privatizáció esetén a RAO UES egy konzorcium keretében látna hozzá Mohi befejezéséhez, Rappoport közlése szerint egy hónapon belül jeleznék, melyik cég segítene a beruházás kivitelezésében. Az orosz érdeklődő a Szlovák Villamos Művek megvételében a nyugati irányba történő terjeszkedés első lépcsőfokát látja. A JSC RAO UES International a RAO UES Rosszija energetikai csoportba tartozik, amely a forgalom tekintetében (2002-ben 16 milliárd dollár) Oroszország vezető cégei közé tartozik: 460 energetikai berendezésének együttes kapacitása 150 ezer MW, tavaly 626 milliárd kWh villamos energiát állított elő.
Fontos fejlemény, hogy az Európai Unió nem lát akadályt a Lévai járásban tervezett nagyberuházás befejezésében, ám ennek előzményeként a korábbi szerződésekkel összhangban az országnak 2006-ban és 2008-ban be kell zárnia a Jaslovské Bohunice-i atomerőmű két reaktorát. Jean-Christophe Filori, Günter Verheugen bővítési biztos szóvivője közölte: Brüsszel nem szólhat bele az egyes uniós tagok energiapolitikájának alakításába.
A Szlovákia villamosenergia-termelésének 80 százalékát szolgáltató SE 66 százaléka iránt, amely tavaly 55,5 milliárd korona forgalom mellett 1,31 milliárd korona nettó nyereséget ért el, 5 társaság érdeklődik. A ČEZ és a RAO UES fenntartások nélkül megvenné a társaság valamennyi erőművét és befejezné Mohi két blokkját; az olasz ENEL megvásárolná a már működő atomerőműveket is, azonban Mohi ügyében még nem nyilatkozott, a német E.ON és az osztrák Verbund viszont csupán az SE hagyományos hőerőművei iránt érdeklődik. (S, shz)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.