Bonyolult EU-támogatás

Pozsony. Megoszlanak a vélemények arról, hogy Szlovákiában miért volt eddig aránylag alacsony az agrárvállalkozók érdekelődése a SAPARD európai uniós előcsatlakozási alapból folyósítható pénzek iránt. Sajnálatos, hogy a visszafogott érdeklődés az erősen mezőgazdasági jellegű Dél-Szlovákiára is vonatkozik.

Szükség van a támogatásra Somogyi Tibor felvétele Simon Zsolt földművelésügyi miniszter szerint a korábbi minisztériumi agrártámogatási rendszer sem hatott ösztönzően a mezőgazdasági termelőkre. Mivel a SAPARD-célok és a szaktárca dotációs rendeletei részben fedték egymást, könnyebb volt az agrártermelőknek megcélozniuk a dotációkat, mint átvilágítani cégüket, pályázatot íratni és alávetni magukat a bonyolult ügyintézésnek – fogalmazott a szakminiszter, aki hivatalba lépése után teljesen átdolgoztatta a 2003-as dotációs rendeletjavaslatot, és ügyelt arra, hogy a párhuzamos támogatások megszűnjenek.

Hogy a SAPARD-pénzek igénylése valóban bonyolult, azt azok a agrártermelők is megerősítették, akik már sikeresen túljutottak az igénylési tortúrán, sőt már meg is kötötték velük a finanszírozási szerző-dést. Ugyanakkor az általunk megkérdezett dél-szlovákiai termelők többsége azt mondta, a SAPARD jó lehetőség a bonyolult uniós ügyintézés menetének elsajátítására. Jó példa erre a legnagyobb szlovákiai tojás- és baromfitermelő, a udvardi Novogal, amely novemberben nyújtotta be első pályázatát a pozsonyi SAPARD-irodába. Bár a cégvezetés szerint az ügyintézés nagyon nehéz volt, olyannyira belejöttek a pályázásba, hogy néhány hét leforgása alatt egy újabb projektumot is kidolgoztattak, amelyet most bírálnak el a SAPARD-iroda szakértői. A marcelházi Forró Béla zöldségkertészete is sikeresen vette az akadályt. A hajtatott zöldségfélék termesztésével foglalkozó Vita–Zel Kft. sikerének titkát abban látja, hogy a cégvezetés már két éve készült a SAPARD-ra, a témával kapcsolatos összes cikket, kiadványt megszerezte, áttanulmányozta. Ennek ellenére nekik sem volt könnyű eleget tenni a SAPARD-követelményeknek. „Ilyen igényes és mindenre kiterjedő precíz ügyintézést vállalkozói pályafutásom során eddig még nem tapasztaltam” – fogalmazott Forró Béla, majd hozzátette: a pályázat szövegében még azt is megnézték, hogy vessző jó helyre került-e. Az udvardiakhoz hasonlóan Forróék sem maguk dolgozták ki a pályázatot, hanem erre szakosodó tanácsadót kértek fel. A szintén marcelházi Paulis kertészeti szolgáltató vállalat klimatizált zöldségtároló valamint zöldség- és gyümölcscsomagoló gépsor vásárlására kért SAPARD-pénzeket. A pályázat a szűrőn átment és már sor is került a pénzfolyósítási szerződés aláírására. „A SAPARD jó iskola, hiszen uniós csatlakozásunk után a brüsszeli forrásokból csak ilyen bonyolult ügyintézés eredményeként juthatunk majd pénzhez” – fogalmazott Paulis Tibor cégvezető.

A lapunknak nyilatkozó vállalkozók többsége az agrárium tőkeszegénységében látja a mezőgazdasági termelőknek az uniós előcsatlakozási program iránti eddigi mérsékelt érdeklődését. A pályázók ugyanis csak a költségek 50 százalékára kaphatnak SAPARD-pénzt, ám mivel a jóváhagyott tételt csak a tényleges költségek elszámolása után kapják meg, a kiadások másik felét is – saját forrásokból vagy bankkölcsönökből – nekik kell előteremteniük. Erre pedig csak az életképes vállalkozások képesek. A megkérdezettek úgy vélik, a jövőben talán a SAPARD is hozzájárulhat ahhoz, hogy a kereskedelmi bankok véleménye az agráriumról megváltozzon, merjenek hitelezni azoknak a mezőgazdasági cégeknek, amelyek átjutottak a SAPARD-szűrőn. Paulis Tibor szerint az agrártárca korábbi vezetése is mulasztott. Szerinte már két évvel ezelőtt, tehát a SAPARD-program előkészülete során, több információt kellett volna nyújtani a mezőgazdasági őstermelőknek. (gyor)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?