"Bécs 2.0" Közép-Kelet-Európa pénzügyi védelmére

London |

<p>Rendkívül magas szintű tanácskozással elindult a "Bécs 2.0" Kezdeményezés, vagyis az a koordinációs folyamat, amelynek célja a közép-kelet-európai gazdaságok - elsősorban a bankszektorok - megvédése az euróövezeti adósságválság negatív pénzügyi hatásaitól - közölte Londonban az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).</p>

Az eredeti Bécsi Kezdeményezés alapján - amelynek kialakításában az EBRD-nek és a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) kulcsszerepe volt - a Lehman Brothers amerikai nagybank 2008. őszi csődjét követő globális piaci pánikhelyzetben a nyugat-európai bankok kötelezettséget vállaltak közép-kelet-európai érdekeltségeik finanszírozásának fenntartására, és ehhez annak idején jórészt tartották is magukat.
Az EBRD azonban hétfőn késő este Londonban bejelentette, hogy aznap a Bécsi Kezdeményezés részesei ismét találkoztak az osztrák fővárosban, hogy újból összehangolják azokat a nemzeti szintű szakpolitikai döntéseket, amelyek hatással lehetnek a felzárkózó Európa gazdaságaira.
A közép-kelet-európai és az egykori szovjet térség átalakulásának finanszírozására 1991-ben létrehozott londoni pénzintézet tájékoztatása szerint a bécsi találkozón a nagy nemzetközi bankok saját országainak és érdekeltségeik működési országainak felügyeleti, jegybanki és költségvetési illetékesei, valamint az EU-bizottság, az IMF, az EBRD, az Európai Beruházási Bank és a Világbank-csoport képviselői vettek részt, emellett megfigyelőket küldött az értekezletre az eurójegybank (EKB) is.
Az EBRD elemzése szerint a Bécsi Kezdeményezés sikeres volt abban, hogy a nemzetközi bankcsoportok fenntartották kitettségeiket a felzárkózó  európai térségben, és az IMF, valamint az EU által támogatott programok alapján feltőkésítették helyi érdekeltségeiket.
Az euróövezeti válság azonban a kockázatok kiújulásához vezetett 2011 közepe óta a közép-kelet-európai pénzügyi rendszerekben. Piaci feszültségek alakultak ki, és ez a legtöbb érintett országban jelentős hitelkitettség-leépítési nyomást okozott - áll az EBRD elemzésében.
A bank szerint a piaci szereplők és a pénzügyi hatóságok koordinációjának hiányában eltúlzott mértékűvé és szabályozhatatlanná válhat a kitettség-csökkentési folyamat, és végül hitelválság alakulhat ki.
Az EBRD szerint jóllehet a körülmények most különböznek a 2008-2009-es időszaktól, azonban most is hasonló módon szükséges az együttes fellépés "az optimálisnál rosszabb kimenetelek" megakadályozására. A londoni bank megfogalmazása szerint "ez a Bécs 2.0".
Az EBRD szerint a célok között szerepel, hogy a bankérdekeltségek működési országainak hatóságai továbbfejlesszék a helyi finanszírozási forrásokat, enyhítendő a bankok túlzott függőségét a tőkebeáramlástól. Emellett rendszerszintű fontossággal bíró helyi bankérdekeltségek értékesítése esetén az anyabank és a leánybank országainak hatósai között információcsere szükséges "egymás aggodalmainak figyelembe vétele végett".
A meghatározott célok között van az is, hogy a nemzetközi pénzügyi intézményeknek készen kell állniuk a bankérdekeltségek számára nyújtandó külső segítségre és pénzügyi támogatásra.
Az EBRD szerint a tanácskozáson fontosnak ítélték emellett, hogy az anyabankok országainak hatóságai egyeztessék a makroprudenciális és szabályozói intézkedések végrehajtását és kommunikációját a leánybankok működési országaival.
Az EBRD ezzel kapcsolatban nem említ konkrét példákat. Londoni felzárkózó piaci közgazdászok azonban már korábban több elemzésükben kiemelten foglalkoztak az osztrák felügyeleti hatóságok nemrégiben hozott rendelkezésével, amely szerint a közép-kelet-európai piacon jelenlévő osztrák bankoknak már 2013 januárjára - a végső határidő előtt hat évvel - teljesíteniük kell a szigorított Bázel-III.-as tőkemegfelelési előírásokat, emellett biztosítaniuk kell, hogy keleti érdekeltségeik kinnlevőség-betétállomány rátája az új folyósítások esetében az idei év után nem haladhatja meg a 110 százalékot.
A City egyik legnagyobb gazdasági-pénzügyi elemzőcége, a Capital Economics ezzel kapcsolatos minapi elemzésében úgy vélekedett, hogy az osztrák bankok tőkemegfelelési rátaemelésének egyik módja a keleti érdekeltségek finanszírozásának csökkentése. A ház szerint a kelet-európai leánybankok számára ez azt jelentené, hogy csökken a portfolióikban lévő nagy mennyiségű, rövid futamú adósság megújításának elsődleges refinanszírozási forrása.
A Capital Economics szerint ebben a helyzetben a kelet-európai bankérdekeltségeknek két lehetőségük van: vagy más finanszírozási forrást találnak - szélsőséges esetben ez lehet akár a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is -, vagy még tovább szigorítják hitelezési kondícióikat.
A Fitch Ratings - a legnagyobb európai hitelminősítő - befektetők számára nemrégiben összeállított átfogó elemzésében szintén az állt, hogy az euróövezeti bankokra egyre nagyobb pénzügyi nyomás nehezedik, és ez azzal a kockázattal jár, hogy e bankok kevésbé tudják támogatni kelet-európai érdekeltségeiket. A Fitch szerint így az euróövezeti járvány átterjedhet a közép-kelet-európai bankokra.
A hitelminősítő már akkor - vagyis jóval a most bejelentett "Bécs 2.0" előtt - arra a következtetésre jutott, hogy ha a nyugat-európai bankok elkezdik visszavonni térségi érdekeltségeik finanszírozását, akkor egy újabb Bécsi Kezdeményezésre lenne szükség annak megakadályozása végett, hogy a Nyugat-Európában jelentkező pénzügyi stresszhelyzet Kelet-Európában rendszerszintű válságot okozzon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?