Az üzletláncok kiszorítják a szlovákiai termelőket

Pozsony.

Pozsony. A szlovákiai élelmi-szereket népszerűsítő kampá-nyoknak köszönhetően ugyan egyre több vásárló választja a hazai gyártók termékeit, az üzletláncok ennek ellenére továbbra is mindent megtesz-nek annak érdekében, hogy minél több külföldi élelmiszert erőszakoljanak rá a fogyasz-tókra.

„Az elmúlt években drasztikus mértékben nőtt a külföldi élelmiszerek aránya a szlovákiai üzletekben, és látványos javulásra továbbra sem számíthatunk” – nyilatkozta Milan Semančík, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) elnöke. Az üzletláncok által kínált élelmiszereknek tavaly csupán a 39 százaléka volt hazai, vagyis az egy évvel korábbihoz képest egyáltalán nem nőtt a hazai élelmiszerek aránya, ráadásul ezzel az adattal Szlovákia az uniós sereghajtók közé tartozik. „Szlovákiát szó szerint elárasztják a külföldi élelmiszerekkel, ellehetetlenítve a hazai termelőket, miközben erre egyáltalán nem lenne szükség. A behozott élelmiszerek 60 százalékát a hazai termelők is képesek lennének előállítani” – mondta Semančík.

Az egyes termékek között azonban továbbra is látványos különbségek vannak. Ha például tojást vásárolunk, akkor nagyobb a valószínűsége, hogy ez hazai tenyésztőktől származik. „Az üzletek által kínált tojások 72 százaléka hazai, 60 százalék közül mozog azonban a hazai tej, méz és ásványvíz aránya is” – mondta Semančík, hozzátéve, hogy a többi élelmiszer esetében ennél jóval rosszabbak az arányok. Az üzletláncok által kínált burgonya és péksütemények csupán fele származik a hazai termelőktől, a friss gyümölcsnek és zöldségnek pedig a kétharmadát hozzák be külföldről. Ennél is rosszabb helyzetről számolhatnak be azonban a csomagolt hús esetében, ennek ugyanis csupán az ötöde hazai.

Nem mindegy azonban az sem, hogy milyen üzletben vásárolunk. Akik hazai termékekre vágynak, azoknak az SPPK a COOP Jednota üzleteit ajánlja, ahol a hazai termékek aránya tavaly megközelítette a 60 százalékot. A sorban a CBA (54%) és a Hypernova (41%) következett, míg a Billa és a Tesco 39, a Kaufland 37, a Metro pedig 29 százaléknyi hazai élelmiszert kínált. A külföldi élelmiszerek kedvelőinek a Lidl a legmegfelelőbb választás, ahol a szlovákiai gyártók által előállított élelmiszerek aránya 2016-ban az egy évvel korábbihoz képest újabb 2 százalékponttal, 17 százalékra csökkent. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?