Az ünnepek után megugranak az élelmiszerárak

Pozsony |

<p>A kereskedők a húsvéti ünnepek előtt a lehető legalacsonyabb szintre csökkentették a füstölt hús, a tojás, a majonéz és több más élelmiszer árát, nagyon jól tudják ugyanis, hogy ebben az időszakban ezzel lehet a leghatékonyabban becsalogatni a vásárlókat az üzletekbe.</p>

Most, az ünnepeket követően az árak minden bizonnyal újra megugranak, az elemzők szerint azonban e héten még olcsóbban vásárolhatunk be. „Az ünnepeket követően pár napig az üzletek még a régi árakon adnak túl a készleteiken, azt követően azonban az áremelés üteme újra visszazökken a régi kerékvágásba” – vallja Ľubomír Drahovský, a Terno piackutató társaság elemzője, aki szerint a azonnali drágulásra már csak azért sem számíthatunk, mivel az élelmiszerek gyorsan romló árunak számítanak, a kereskedők pedig nem szeretnék, ha a termékek a nyakukon maradnának.

Drahovský szerint így a leghamarabb a jövő héttől számíthatunk enyhébb áremelkedésre, ami a cukor, a liszt és a péksütemények esetében a legvalószínűbb. „Az árak nagyjából az év közepéig emelkednek, a második félévben azonban már stabilizálódhatnak” – vallja az elemző, aki szerint a vásárlók körében idén tovább terjed az a szokás, hogy csak az otthon előre felírt termékeket vásárolják meg, a gazdasági válság miatt ugyanis kénytelenek takarékoskodni. Mindez érthető, hiszen csak az első negyedévben 6,5 százalékkal nőttek az élelmiszerárak, ezen belül a legnagyobb drágulást a tejtermékek és a zöldség esetében regisztrálták. A burgonya ára például több mint a duplájára nőtt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?