Az idei csúcs után szolid lejtő jön

Pozsony. Az idei év megmutatta, hogy a szlovák gazdaság szilárd alapokon nyugszik, még egy erősen populista kormánykoalíció sem képes a megfelelő pályáról letéríteni. 2007-ben az ország gazdasága valóban dübörgött, jobban, mint azt tavaly ilyenkor a legtöbben gondolták.

Német textilipari beruházás Vrbovén. Bár az iparág nem tartozik Szlovákia húzóágazatai közé, a külföldi tőke ezt sem kerülte elČTK-felvételAz idei nemzeti össztermék növekedése éves szinten várhatóan eléri a 8,8%-ot, ami nem csak az Európai Unión belül, de világméretekben is kimagasló eredménynek számít. Az infláció 2,8% körül lesz, ami szintén rekord Szlovákia történetében, akárcsak a 2,7%-os államháztartási hiány. Ez utóbbi két mutató az eurózónához való csatlakozás miatt fontos, mert az első nem lehet magasabb, mint 2,8%, a második pedig 3%. Ami a pénzromlás ütemét illeti, a határszint évente változik. A legmagasabb értéket ugyanis úgy számítják ki, hogy az nem lehet magasabb, mint a három legalacsonyabb infláció az eurózóna három országában, plusz 1,5%. Egyébként a csatlakozás szempontjából ez a legnehezebb feltétel, mert korábban Észtország esetében 0,1 százalékos túllépést sem fogadtak el Frankfurtban, az Európai Központi Bank székhelyén. Az utolsó kritériumot, az állami eladósodás 60%-os limitjét Szlovákia szintén könnyen veheti a maga mindössze 30,2%-val. Ez a mutató egyébként tavaly az eurózónában 55,1% volt.

A reformok gyümölcsei

Idén már a lakosság széles rétegei is megérezték a korábban végrehajtott reformok eredményeit. A nyilvántartott munkanélküliek száma úgyszintén pozitív csúcsot döntött, mindössze 7,76%-os az arány, ami 235 723 állástalan embert jelent. Leginkább a legnagyobb kormánypárt részéről hallani olyanokat, hogy ez nagy részben a külföldre távozó munkaerő miatt van így. Ez igaz, de ennek már a szülőföld is megérzi a hasznát, a kint megkeresett és hazautalt jövedelem értéke immár elérte az egymilliárd eurót.

Az egyik legfontosabb értékmerő, amely az államháztartás, a vállalatok és a lakosság gazdasági helyzetét egyaránt befolyásolja, a korona árfolyama. Nos, idén itt is parádés eredményeket láttunk. A masszív árfolyam-erősödés okán tavasszal el kellett tolni a szlovák fizetőeszköz középárfolyamát, hogy tovább is teret engedjenek az erősödésnek. Mindez azt jelenti, hogy mikor eljön az átváltás ideje, több eurót kapunk a koronáért, relatíve gazdagabban lépünk be a pénzügyi unióba. Itt is hangsúlyozni kell, hogy mindez nem történhetett volna meg, ha a gazdasági növekedéshez nem járul termelékenységnövekedés is, azaz a korábbi strukturális reformok eredményei itt is megmutatkoznak. Annak ellenére, hogy egy reformellenes kormány van hatalmon, amely több lépést tett a visszarendeződés irányába, és amely egyelőre népszerűségéből sem veszít, a gazdaság teljesítményén ez nem látszik. A politika terén sajátságos helyzet alakult ki. A lakosság jelentős része nem a gazdasági fellendülést megteremtő pártokat kedveli, hanem a jó gazdasági helyzet miatt a hatalmon lévő garnitúrát támogatja, még ha annak semmilyen szerepe sem volt az eredmények megalapozása terén, szerepe éppenséggel visszahúzó.

2008 már az euró jegyében

A jövő év minden bizonnyal szerényebb lesz, mint az idei. Nem azért, mert valamilyen negatív fejlemény várható, hanem mert 2007 kiemelkedő eredményeit már aligha lehet megismételni. A jövő év talán legnagyobb kihívása az európai közös fizetőeszköz bevezetéséhez szükséges feltételek teljesítése lesz. Az ősz folyamán lehetett hallani olyan hangokat, hogy erre 2009. január 1-jén talán mégsem kerül sor, jelenleg azonban újra erősödött a bizalom. A végső döntést májusban hozzák, az átváltási kurzust pedig júniusban határozzák meg. Az árfolyam előreláthatólag 32,50-33,00 korona között lehet.

Ami problémát okozhat, az az infláció. Ennek globális okai vannak, elsősorban az élelmiszerek és az energiaárak, de a bérek túlzott növekedése is. Bár az elemzők jövőre az említettek miatt kissé magasabb fogyasztói árnövekedést várnak, talán még beférhetünk 3% alá. Ami pozitívan hat a csökkenésre, az a korona további erősödése. A vágtató gazdasági növekedés ugyanakkor bizonyára kicsit csillapul, az elemzők 7,2 és 8% közötti értékekkel számolnak. További reálbér-növekedés is várható 4,3-4,8%-os mértékben.

Mit tartogat még Fico?

A belső bizonytalansági tényezők között fontos helyet foglal el a politika. Bármikor kialakulhat egy válság, aminek nem lehet előre megjósolni a kimenetelét, és amely akár előrehozott választásokkal is végződhet. Azt sem lehet megjósolni, mi van még a Smer tarsolyában, mit akar éppen a reformokból lefaragni.

A külső bizonytalansági tényezők közé tartozik a szénhidrogének ára. Az olajár talán már elérte a csúcsot, a további emelkedés senki számára sem lenne jó, mert visszavetné a globális növekedést, amely már most is csökkenést mutat. A földgáztermelők országok az OPEC-hez hasonló kartell kialakításán próbálkoznak. Eddig a földgáz ára mindig a kőolaj árát követte bizonyos késéssel, egy összehangolt árképzés valószínűleg a földgáz árát is felhajtaná. A dollár értékének nem várt zuhanása okozhat még gondokat, mert megdrágítja az Európai Unió kivitelét, és nyersanyagok árának további növekedését okozhatja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?