Az elhidegült Nyugat helyett Putyin Keleten tervez nagy üzletet kötni

Az elhidegült Nyugat helyett Putyin Keleten tervez nagy üzletet kötni
Moszkva |

<p>Az Ukrajna miatt Nyugattól egyre elszigeteltebb Vlagyimir Putyin orosz államfő a jövő héten Kínától vár megértést, és azzal a szándékkal utazik az ázsiai országba, hogy tető alá hozzon egy régóta, közel tíz éve halogatott üzletet.</p>

Kedden kétnapos látogatásra Sanghajba utazó orosz államfő útjának legfontosabb célja egy többmilliárd dolláros gázszerződés aláírása. Az orosz energiaügyi miniszterhelyettes, Anatolij Janovszkij a hét elején azt mondta, hogy az egyezség 98 százalékban kész. Megegyezés esetén már 2018 előtt megkezdődhet a szállítás a szibériai gázföldekről Kína északkeleti és északnyugati régiójába. Az import eredeti, Kína szükségletének egynegyedét fedező évi 38 milliárd köbméteres mértéke is változhat, akár évi 60 milliárd köbméterre is nőhet később. Összehasonlításul, a Gazprom gázipari cég tavalyi gázkivitele Európába 139,32 milliárd köbméter volt, csaknem 24 százalékkal nőtt 2012-höz képest.

Azt nem tudni, hogy a hét elején mi volt még az a 2 százalék, ami  hiányzott az orosz energiaügyi miniszter szerint, de a szerződés aláírásának elhúzódását elsősorban az árvita okozta. Az oroszok kevesellték, a kínai sokallták a gáz árát. Április végi értesülések szerint a megállapodás felgyorsítása érdekében a Gazprom árengedményt tett, és 10-11 dollárért szállítana egymillió brit hőegységnyi (Btu = British thermal units, 1 Btu = 1,054–1,060 kilojoule) földgázt. Szakértők úgy tudják, hogy Kína Türkmenisztántól 9 dolláros áron vásárolja a földgázt.

Moszkva engedékenységéhez mindenképpen hozzájárult, hogy a krími események miatt Oroszországból kiábrándult Nyugaton ismét felerősödtek azok a vélekedések, miszerint csökkenteni kell az orosz földgáztól meglévő túl nagy függőséget. Jelenleg a Gazprom fedezi Európa gázszükségletének csaknem negyedét. A Gazprom tavalyi profitja 35,7 milliárd dollár volt, teljes gázbevételének 57 százaléka származott az európai szállításokból. A Kína és Oroszország közötti gazdasági kapcsolatok egyre szorosabbak: a kétoldalú kereskedelem értéke több mint duplájára nőtt az elmúlt öt évben, 2013-ban 89 milliárd dollárt tett ki, amely azonban még mindig csak ötöde Oroszország és az Európai Unió közötti kereskedelmi forgalomnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?