Az áfacsökkentés valódi nyertesei

Pozsony |

<p>Az élelmiszerek áfakulcsának a csökkentése is a gazdagabb családoknak kedvezne &ndash; derül ki a pénzügyminisztérium mellett működő Pénzpolitikai Intézet (IFP) valamint a Gazdasági Együtt-működési és Fejlesztési Szervezet (OECD) elemzéséből.</p>

Az elmúlt hónapokban ugyan több politikai párt és szakmai szervezet is szociális indokokra hivatkozva szorgalmazta az élelmiszerekre kivetett általános forgalmi adó kulcsának a csökkentését, a most közzétett elemzés szerint azonban az emiatt keletkező adókiesések 35%-a a felső tízezer zsebében végezné, és csak 25 százalék jutna a kevésbé tehetős családoknak. Ráadásul semmi sem garantálná, hogy az áfakulcs csökkentésével az üzletekben is csökkennének az árak, hiszen a kereskedők ezzel is növelhetnék a haszonrésüket.

Az OECD szerint Szlovákiának továbbra is a rendkívül magas munkanélküliség okozza a legtöbb fejfájást, amit a szervezet szerint a munkát terhelő adók csökkentésével enyhíthetne a kormány. Az így keletkező kieséseket az adóbehajtás hatékonyságának a növelésével és az ingatlanadó kulcsának a növelésével lehetne pótolni. Szlovákiában például 2004 óta egyetlen olyan év sem volt, amikor az adót befizető társaságok aránya az összes céghez képest meghaladta volna az 50%-ot, vagyis a társaságok több mint fele nem fizet adót. A legtöbb ilyen társaság a szállodaiparban, az éttermi szolgáltatásokban és az ingatlanpiacon vállalkozik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?