Árkedvezményekkel színezett ősz köszönt ránk

Pozsony/Érsekújvár |

<p>Az élelmiszereken és a gyermekeknek gyártott termékeken a gazdasági válság idején sem hajlandóak spórolni az emberek. Viszont ebben az esetben is előnyben részesítik az akciós termékeket. Az üzlethálózatok szerint kétségnemfér hozzá, hogy 2009 ősze a klubkártyák és az árengedmények évszaka lesz.</p>






Beköszöntött a hűségprogramok és a matricás árengedmények időszaka. „Minden 10 euró feletti bevásárlásért a vevő 1 pontot kap. A pontokat gyűjtik, majd később pénzre válthatják be, amiért bármilyen terméket vehetnek” – árulta el Diana Chovancová, a Hypernova és az Albert üzletláncokat üzemeltető Ahold társaság szóvivője. Az üzletek tehát többé nem törülközővel, fazékkal vagy fakanállal, hanem pénzzel jutalmazzák a hűséges klienseket. Készpénzt viszontnemadnak.
A Tesco például több mint egy évig tesztelte a Clubcard programot a Kassa megyében, összesen 75 ezer kártyát osztottak szét. A bevásárlások 65%-ánál használták a kártyákat. A Coop Jednota Slovensko augusztus végén több mint 700 ezer kártyát terített szét – tulajdonosaik 80%-a rendszeresen használja. „Évről évre növekedik azon emberek száma, akik érdeklődnek a kártyák iránt” – nyilatkozta Martin Katriak, a Coop Jednota alelnöke.
A vásárlók visszacsalogatásának viszont nem ez az egyetlen módja. Az üzletvezetők azt szeretnék, ha az üzlet a postát, a bankokat, vagy a bankautomatákat is helyettesítené. Az érsekújvári Jednota ezért az összes vidéki boltjában bevezette, hogya vásárlók a pénztárnál vehessenek ki pénzt bankkártyájukkal. Vidéken ugyanis sokkal gyakrabban van szókség készpénzre, bankautomata pedig nincs minden községben. „Úgy gondoltuk, ez az a szolgáltatás, ami az embereknek hiányzott. Érsekújvár és Párkány között legfeljebb egy vagy két bankautomatát találnak”–árulta el Szabó Olga, az érsekújvári Jednota egyik vezetője. A szolgáltatás egyelőre korlátozott, csak a Visa kártyák esetében működik. (dem, P)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?