Annak adhat, akinek akar

Pozsony. A jövő évi állami költségvetés tervezetében az ideihez képest két tétel nő a leginkább: a mezőgazdaságra fordított összeg, valamint a miniszterelnök tartalékalapja.

Pozsony. A jövő évi állami költségvetés tervezetében az ideihez képest két tétel nő a leginkább: a mezőgazdaságra fordított összeg, valamint a miniszterelnök tartalékalapja. Robert Fico rendkívüli módon emeli a saját belátása szerint szétosztható pénzügyi keretet, az emelés már idén is jelentős volt, jövőre pedig folytatódik. Mikuláš Dzurinda kormányfő a 2004 és 2006 közötti időszakban éves szinten 50 millió koronát különített el arra, hogy saját belátása szerint támogasson belőle szervezeteket, önkormányzatokat, dotációra szorulókat.

Ezt a keretet Robert Fico idén 125 millió koronára duzzasztotta fel, jövőre pedig újabb 25 millió koronával, azaz 20 százalékkal emeli. A miniszterelnök állítólag vidéki sportpályák építésére, valamint pénzszűkében levő polgárok gyógyíttatási költségeire szeretné szánni a keretet. Lapértesülések szerint legalább 50, többfunkciós sportpálya finanszírozását karolta fel a Smer első embere. Politológusok szerint ezzel a módszerrel Fico jó pontokat szerezhet egyeseknél, olyan aktivitásokat karolhat fel, amelyeknek gyümölcsét esetleg a választások idején szüretelheti le. Silvia Glendová, a kormányfő szóvivője viszont azzal magyarázza a nagyobb összeg jogosságát, hogy az utóbbi időben egyre többen fordulnak pénzügyi segítségért a miniszterelnökhöz.

Maga a kormányhivatal sem szűkmarkú önmagához, mivel költségvetése jövőre 17 százalékkal emelkedik, elérve a közel 968 millió koronát. A hivatal tartalékalapja szintén nő, az idei 200 millió koronáról a 2008-as 350 millióra. (P, S)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?