Akár tíz évig is tart az átmenet?

Brüsszel. Az újonnan csatlakozó uniós tagok mezőgazdasági támogatásával kapcsolatos kiszivárogtatások nyomán körvonalazódni látszik, hogy ezek az országok a közvetlen kifizetések terén legalább tízéves átmeneti időszakra, az első évben pedig a jelenlegi tagok által élvezett támogatások mindössze 10–25 százalékára számíthatnak.

Az Európai Bizottság elképzeléseit tartalmazó dokumentumot – amely azonban még nem az EU közös álláspontjának tervezete lesz, ezt Brüsszel csak az első reakciók ismeretében, március folyamán kívánja elkészíteni – január 30-án hozzák nyilvánosságra. Az Agence Europe azonban tudni véli, hogy a bizottság által javasolt finanszírozási modell ötvözné Brüsszel eredeti elképzeléseit a német pénzügyminiszter, Hans Eichel terveivel. A bizottság ugyanis azt szerette volna, ha 2004-es belépésükkor az új tagok a bővítéssel kapcsolatos költségeket 2002 és 2006 között felvázoló, 1999-ben született berlini egyezményben 2004-re előírt összegeket kapnák meg. Brüsszel szerint ezzel a módszerrel lenne biztosítható az eredetileg tervezettnél néggyel több, tehát 10 ország első körös felvétele. A 2004-re előirányzott 11,61 milliárd euró és a 2002-re előirányzott 6,45 milliárd euró közti különbözetből a bizottság szerint ráadásul még a mezőgazdasági politikában a közvetlen jövedelemtámogatások részleges kifizetésére is futná.

A berlini csomag egyáltalán nem számolt a közvetlen kifizetéseknek az új tagok agrártermelőire való kiterjesztéséről, mondván, hogy őket a jelenlegi tagokkal szemben nem kell kompenzálni a garantált árak csökkenése miatt. Eichel ellenben azt javasolta, hogy 2004-ben csak az eredeti 2002-es induló év költségvetéséből gazdálkodjanak a frissen belépő tagok, plusz megkapnák ennek az összegnek a 20 százalékát. Azért ennyit, mert néggyel több ország felvétele 20 százalékkal növelné a lakosság létszámát. Az olcsóbb mezőgazdasági politikában érdekelt Berlin – amely még az agrártámogatások tagállamokra való átruházását is szeretné elérni – a közvetlen kifizetések részleges kiterjesztését sem támogatta.

Az Agence Europe által idézett állítólagos kompromisszumos javaslat szerint a mezőgazdaság területén a bizottsági, a többi költségvetési tétel esetében pedig a német elképzelés érvényesülne. A közvetlen agrártámogatások kapcsán a hírügynökség tízéves átmeneti időszakról tud, és értesülései szerint a kifizetések az első évben 20–25 százalékról indulnának. Az EUobserver viszont a bizottság mezőgazdasági főigazgatóságának egy belső használatra készült dokumentumához jutott hozzá, ami két szakaszra oszló átmeneti időszakról, és 10–15 százalékról induló támogatásokról ír. Eszerint az első öt évben a kifizetéseket évi 5 százalékkal növelnék, a második szakaszban – amely legalább további öt évig tartana – a felzárkózás gyorsabb ütemben folytatódna. (VG)

Spórolnának az uniós bővítésen

Berlin. Három év alatt több mint tízmilliárd eurót „spórolna” az EU-bővítésen Hans Eichel német pénzügyminiszter finanszírozási tervezete. Eichel elképzelése értelmében az eredetileg 2002–2004-re tervezett (de a bővítés későbbre csúszása miatt ki nem fizetendő) pénzeket 20 százalékkal megnövelve csoportosítanák át 2004–2006-ra, az új tagok tényleges csatlakozásának első három évére. ĺgy tehát három év alatt 32,5 milliárd eurót fordítanának az új tagokra, bő tízmilliárddal kevesebbet, mint amit az 1999-es berlini EU-csúcson elfogadott hosszú távú pénzügyi keretterv ígért. Korábban már más források is jelezték, hogy a csatlakozási tárgyalások idén tárgyalandó, jelentős pénzügyi kihatású fejezeteiben (mezőgazdasági támogatások és kvóták, regionális politika, költségvetési befizetések) az EU várhatóan sokkal rosszabb álláspontot foglal majd el, mint amilyet a tagjelöltek zöme szeretne. (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?