Aggódhatnak a gazdák: idén is nagy a szárazság

szárazság
Pozsony |

Az elmúlt napokban az ország több régiójában is kiadós eső hullott, a mezőgazdasági termelők azonban továbbra is a szárazságra panaszkodnak, mondván, az év elejétől szinte alig volt csapadék. A legnagyobb gondok az ország déli járásaiban vannak.

A mezőgazdasági termelők egyáltalán nem örültek annak, hogy lényegében már áprilisban napozni lehetett a 25–28 fokos melegben. Néhány helyen a fürdők is kinyitottak, ami korábban egyáltalán nem volt jellemző az év negyedik hónapjára. „Az aszály elsősorban az ország nyugati felére jellemző” – nyilatkozta Michal Hazlinger hidrológus, hozzáfűzve, hogy idén feleannyi csapadék hullott a sokéves átlaghoz képest, a csúcsot az április jelentette, ami teljesen száraz volt az egész országban. „Igaz, hogy valamivel kedvezőbb a helyzet az ország középső és keleti régióiban, de ott sem rózsás. Azokon a helyeken valamelyest az olvadó hó mentette meg a helyzetet” – mondta a szakember. „A meleg áprilisi időjárás e hónapban is folytatódik, előreláthatólag 2–4 fokkal lesz melegebb a többéves átlagnál” – mondta Pavel Matejovič meteorológus.

Milliós károk

Tavaly az aszály több mint 19 millió eurós kárt okozott a gazdáknak, és idén is már több mezőgazdasági üzem jelezte, hogy gondot okoz nekik a szárazság. „Az ország déli régióiban vannak a legnagyobb gondok. De a nyugat-szlovákiai gazdák is csapadék-ínségről számoltak be, például a pozsonyi körzetből, továbbá Nagyszombat, Komárom, Léva, valamint Galánta környékéről” – nyilatkozta lapunknak Jana Holéciová, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) szóvivője. A hiányzó csapadékot mindenekelőtt az őszi vetésű gabonaféle, valamint a repce sínylette meg.

Pénz az öntözésre

Ahol tudják, öntözéssel pótolják az esőhiányt, viszont sok helyütt vagy egyáltalán nincsenek kiépítve az öntözőhálózatok, vagy elöregedtek, szétlopkodták őket. Patasi Ilona, a Szlovákiai Agrárkamara (AKS) elnöke szerint a mezőgazdasági termelők már évek óta küszködnek az időjárási viszontagságokkal.

„Az öntözőhálózatok sok helyütt rendkívül rossz állapotban vannak, az újak kiépítése pedig anyagilag felettébb igényes” – hangsúlyozta az AKS elnöke. A szaktárca reagált a gazdák panaszaira. „Az elkövetkező hetekben 25 millió eurós felhívást tesz közzé a földművelésügyi minisztérium és az Agrárkifizető Ügynökség az öntözés támogatására. A felhívás már elkészült, csak a központi koordinációs szerv jóváhagyására várunk” – nyilatkozta Michal Feik, a földművelésügyi tárca szóvivője.

Kockázati alap

A szárazsággal kapcsolatos kérdések megvitatásánál gyakran szóba kerül a kockázati alap működtetésének fontossága. Zdenek Černay szenci magángazda úgy véli, hogy a kockázati alap létrehozása abban az esetben lehetne célszerű, ha abba a termelőknek legalább a 80 százaléka bekapcsolódna, vagyis anyagiakkal hozzájárulna a működéséhez. „Mindenképpen fontos szerepe lehet, látok benne fantáziát, de csakis azok a gazdák részesedhetnének a kockázati alap támogatásaiból, akik aktívan hozzájárulnak anyagiakkal a fenntartásához. Az államnak legalább 50 százalékos anyagi támogatással kellene hozzájárulnia a kockázati alap működéséhez. Ami pedig a csapadékmennyiséget illeti: az lenne az ideális az agrártermelők számára, ha májusban is jutna a földekre vagy 100 milliméter, valamint júniusban is legalább ugyanennyi” – részletezte a szenci gazda. (sb)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?