Adósságcsapda fenyegeti a szlovákiai családokat

 11 év után sem született ítélet egy gyilkossági ügyben
Pozsony |

A szlovákiai háztartások eladósodottsága egyre veszélyesebb méreteket ölt, egy újabb gazdasági válság így családok ezreinek teheti tönkre az életét – figyelmeztetnek a pénzügyminisztérium mellett működő Pénzpolitikai Intézet (IFP) elemzői, akik szerint azonban a legnagyobb veszélynek az egyéni vállalkozók vannak kitéve.

Szlovákiában 2010 óta több mint 60 százalékkal nőtt a hitelállomány. Míg 2010-ben a lakosság, az egyéni vállalkozók és a cégek együttesen 32 milliárd euróval tartoztak a hiteltársaságoknak, tavaly ez az összeg már meghaladta az 52 milliárd eurót. A Pénzpolitikai Intézet szerint az említett időszakban a lakosság adóssághegye nőtt a leglátványosabban, több mint 115 százalékkal.

Míg a háztartások kilenc évvel ezelőtt nagyjából 14,5 milliárd euróval tartoztak a pénzintézeteknek, tavaly már több mint 31 milliárddal.

Martin Pažický, a Pénzpolitikai Intézet elemzője szerint a lakosság eladósodottságának a növekedési üteme az elmúlt időszakban a vállalati szféra adóssághegyének a növekedését is jócskán meghaladta. „Látványosabb fordulatra egyelőre nem számíthatunk, a gazdasági növekedésnek és a továbbra is alacsony hitelkamatoknak köszönhetően ugyanis az elkövetkező időszakban is nőhet a lakossági hitelek iránti érdeklődés” – tette hozzá Pažický.

A Pénzpolitikai Intézet elemzése szerint a szlovákiai háztartások az általuk felvett hitelek visszafizetése szempontjából az előző gazdasági válság óta egyre felelősebben viselkednek, egy újabb válság kitörése azonban ronthat a helyzeten.

„Ha kitörne a válság, a látványos gazdasági visszaesés miatt újra megugorhat a bedőlt lakossági hitelek aránya”

– állítja Pažický. Az előző válság óta egyébként a leglátványosabb javulást az egyéni vállalkozók által felvett hitelek esetében regisztrálták. Míg 2010-ben az egyéni vállalkozók által felvett kölcsönök csaknem 10 százalékának a visszafizetésével késtek több mint egy évet, tavaly már csak a 2,5 százalékuknál. Az említett időszakban javultak a lakossági és céges hitelek visszafizetésével kapcsolatos adatok is, ám nem olyan látványosan, mint az egyéni vállalkozók esetében. „Ha beütne egy újabb válság, az ugyanakkor az egyéni vállalkozókat sújtaná a legjobban, vagyis az általuk felvett hitelek bedőlésének a növekedési üteme jóval gyorsabb lenne, mint a lakosság esetében” – állítja Pažický. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?