A Sziget másfél milliárdot hoz a kültségvetésnek

Budapest |

<p><span style="font-family: Arial; color: black;" lang="HU">Körülbelül másfél milliárd forint a költségvetés bevétele a Sziget fesztivál kapcsán; az idei rendezvényre minden eddiginél több, mintegy 40 ezer külföldit várnak - mondta Gerendai Károly, a Sziget szervezőiroda ügyvezetője . A 16. Sziget fesztiválon augusztus 11. és 18. között összesen több mint négyszáz koncert, és naponta mintegy kétszáz program várja majd a látogatókat.</span></p>

 

Körülbelül másfél milliárd forint a költségvetés bevétele a Sziget fesztivál kapcsán; az idei rendezvényre minden eddiginél több, mintegy 40 ezer külföldit várnak - mondta Gerendai Károly, a Sziget szervezőiroda ügyvezetője . A 16. Sziget fesztiválon augusztus 11. és 18. között összesen több mint négyszáz koncert, és naponta mintegy kétszáz program várja majd a látogatókat.

Gerendai Károly felidézte, hogy 2005-ben a KPMG piackutató cég egy gazdasági tanulmányt készített a Szigetről, és azt állapították meg, hogy az egy évvel korábbi fesztiválból mintegy 1,3 milliárd forint volt a bevétele a költségvetésnek. Ebben benne vannak például az adók, a vendégéjszakák, és persze a külföldiek által Magyarországon elköltött pénz is.

A tanulmány szerint a fesztivál miatt körülbelül 9 milliárd forintnyi többlet keletkezett a nemzeti össztermékben.

Gerendai Károly véleménye szerint ez utóbbi összeg azóta már bőven 10 milliárd felett jár, a költségvetés tiszta bevétele pedig másfél milliárd forint is lehet.

Kifejtette: az országnak sok pénzt megér, hogy megpróbáljon magáról jó képet mutatni, ezzel szemben a Sziget fesztivál gyakorlatilag magántőkéből csinál "országimázst". Elmondta, Magyarországra turisztikai célból elsősorban a középkorú és az idősebb korosztály érkezik. Gerendai Károly a Sziget fesztivál jelentőségét is kiemelte annak kapcsán, hogy az utóbbi években a fiatalok is felfedezték Budapestet.

Véleménye szerint a külföldiek körében a fesztivál vonzerejével egyedül a Forma-1 mérhető össze a magyar rendezvények közül, arra viszont az állam milliárdokat költ.

A Sziget fesztivál tavaly óta nem kér állami támogatást, azelőtt évente 100 millió forintot kapott, amely a költségvetésük körülbelül négy százalékát tette ki. Egyedül a területet kapják ingyen, ez azonban jelentős segítség a főváros és a kerületi önkormányzat részéről.

Arra a kérdésre, hogy a különböző nehézségek - például az évről-évre előkerülő zajproblémák, vagy a fesztivál ellen zajló per - miatt gondolkoztak-e azon, hogy elviszik más területre a fesztivált, Gerendai azt mondta: "komolyan sosem, de sokszor kénytelenek voltunk gondolkozni".

Úgy fogalmazott: "voltak sajnos olyan helyzetek az életünkben már jó néhányszor, amikor arra próbáltak minket kényszeríteni, hogy gondolkodjunk el azon, hogy elköltöztetjük a fesztivált, de akárhány helyet néztünk meg, akárkivel tárgyaltunk, olyan helyet nem tudunk, ahol a Szigetet reprodukálni lehetne".

Közölte: "Mi a Hajógyári-szigetre találtuk ki ezt a rendezvényt, ez egy nagyon jó adottságú, nagyon ideális helyszín, főleg mostanra, mert már egy csomó olyan fejlesztést is megcsináltunk, amitől most már tényleg működőképes a rendezvény."

Megemlítette, hogy Budapest környékén több területet is megnéztek, volt köztük katonai bázis, de a Hungaroringen is jártak ilyen célból.

Gerendai Károly beszélt arról is, hogy az idén 385-390 ezer látogatóra van szükségük ahhoz, hogy nyereségessé váljon a fesztivál, viszont nehéz dolguk lesz, ugyanis az idei fesztivál rövidebb, mint a korábbiak. Az ügyvezető ezt kockázatosnak nevezte, hiszen ha lesz egy-két esős nap, akkor nem jön össze a szükséges nézőszám.

Gyakorlatilag hat nap alatt kell nyereségessé tenniük a fesztivált, a mínusz egyedik nap, a Magyar dal ünnepe "kiesik", ugyanis azt külön költségvetésből szervezik, és ha lesz is belőle nyereség, akkor abból a magyar dal ügyét felkaroló alapítványt támogatják.

Úgy vélekedett, hogy sem a Szigettel egy időben zajló olimpia, sem pedig a Forma-1 nem befolyásolja majd a látogatottságot negatívan, csak a rossz időtől kell tartani.

Gerendai Károly beszámolt arról, hogy a külföldi jegyelővételek alapján úgy tűnik, hogy 10-15 százalékkal több jegy fog elkelni, mint tavaly. Ez azt jelenti, hogy körülbelül 40 ezer külföldről érkező látogatót várnak az idei fesztiválra.

Az ügyvezető beszélt arról is, hogy kapcsolatban vannak a Hajógyári-sziget déli részén a jövőben felépülő Álomsziget-projekt vezetőivel. Itt a jövőben szálloda, kaszinó és konferenciaközpont épül.

Az MTI korábbi információi szerint az Álomsziget beruházás keretében háromezer szobával és ezer apartmannal rendelkező szállodát építenek. A tervekben 1.500 férőhelyes színház, a római kultúrát bemutató múzeum, bevásárló-, konferencia- és szórakoztató központ is szerepel. A parton pedig 300 férőhelyes kikötőt alakítanak ki. A beruházás a Hajógyári-sziget 27 százalékát érinti.

Gerendai Károly úgy vélekedett, a Sziget fesztivál szempontjából jó, ha elkészül ez a projekt, hiszen a rendezvény alatt gyakorlatilag a teljes szállodakapacitást lekötik majd.

Ismertetése szerint a közreműködőknek és a fellépőknek a Sziget egy hete alatt 7-8 ezer ágyat foglalnak le négy- és ötcsillagos szállodákban. Hozzátette: valószínűleg a külföldi látogatok nem az Álomszigeten fognak megszállni, mert a rendezvényszervezők lefoglalják majd a teljes szállodakapacitást.

Megjegyezte, a konferenciaközpontot is szívesen használnák majd a jövőben, szeretnének a rendezvényszervező szakmának is konferenciákat szervezni. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?