A szegényebb régiókban csökkenhet a minimálbér

Pozsony |

<p>Régiónként különböző minimálbért vezetne be a kormány a térség gazdasági teljesítményétől függően. A munkaügyi minisztérium a kezdeményezést azzal indokolja, hogy pontosan a legnagyobb munkanélküliséggel küzdő járásokban dolgoznak a legtöbben minimálbérért.</p>

Michal Páleník, a Foglalkoztatási Intézet vezetője üdvözölte az elképzelést, amely lényegében az Európai Unió mintájára lenne bevezethető – az unió is egységes egészet alkot, ám az egyes országokban különbözik a minimálbér. Páleník szerint a javaslat egyik hozadéka lenne, hogy ha a legnagyobb munkanélküliséggel küzdő régiókban csökkenne a minimálbér, a munkaadók több embert tudnának foglalkoztatni, így csökkenne a munkanélküliség.
A Szakszervezetek Konföderációja (KOZ) ellenzi viszont a javaslatot. „Ez nagy szerencsétlenség lenne” – reagált Miroslav Gazdík, a KOZ elnöke. Szerinte ha nem lesz egységes a minimálbér, még inkább elmélyül a különbség az egyes régiók között. A kormány a múlt héten hagyta jóvá a minimálbér 3 százalékos emelését. Januártól a jelenlegi 307,70 euróról 317-re emelkedik, egyelőre egységesen.
Az Európai Unió 27 országából 20-ban van minimálbér. Ausztriában, Dániában, Finnországban, Olaszországban és Svédországban nincs, ezekben az országokban kollektív szerződésekben rögzítik a legalacsonyabb béreket. Németországban és Cipruson szakmánként, illetve szektoronként meghatározott minimálbért alkalmaznak, de nem vonatkozik a munkavállalók többségére. A legmagasabb minimálbér Luxemburgban van – 1683 euró, de jóval 1000 euró feletti összegnek felel meg NagyBritanniában, Franciaországban, Hollandiában és Írországban. A legalacsonyabb Bulgáriában és Romániában, 123 illetve 142 euró. Magyarországon 272 euró, Csehországban 302, Lengyelországban 321 euró a minimálbér.
A szlovákiai minimálbér egyelőre egységes, de az átlagkeresetek között óriási különbségek vannak. Pozsonyban és közvetlen környékén az év első felében az átlagkereset bruttó 967 euró volt, a többi megyében nem érte el a 700 eurót. A legrosszabb a helyzet Eperjes megyében, ott az átlagkereset csak 563 euró. Az országos átlagbér egyébként 741 euró. (sán, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?