A pékek is az igazságtalan dotációs rendszer áldozatai

pékek
Pozsony |

A szlovákiai üzletláncokból a pékipari termékeket is egyre inkább kiszorítja a dömpingáron behozott külföldi élelmiszer. A pékek szerint képtelenek felvenni a versenyt a nagyobb állami támogatásokban részesülő nyugati konkurenciával.

A szlovákiai pékségek részben ugyanazokkal a problémákkal kénytelenek szembenézni, mint a többi élelmiszeripari ágazat, amelyeknek egyre több fejfájást okoz a külföldről dömpingáron behozott élelmiszer teremtette tisztességtelen konkurencia.

„2011 előtt a szlovákiai pék- és sütőipari termékek részesedése a hazai boltokban még meghaladta az 50 százalékot, a legutóbbi felmérések szerint azonban ez mára 40 százalék körülire esett vissza. Hatalmas vita folyik arról, hogy milyen a félkész és a fagyasztott sütőipari termékek aránya a szlovákiai üzletekben, szerintem azonban nem erről kellene vitatkozni. Azt kövessük figyelemmel, hogy az egyes termékek szlovákiai vagy külföldi eredetűek-e”

– nyilatkozta Tatiana Lopúchová, a Pékek, Cukrászok és Tésztagyártók Szlovákiai Szövetségének az elnöke. Lopúchová szerint a fagyasztott péksütemények a szlovákiai gyártók kínálatában is megjelennek, az üzletláncok ennek ellenére ezeket is nagyban hozzák be külföldről.

„Az üzletláncok azzal védekeznek, hogy az árképzést nagyon sok tényező befolyásolja, és a hazai élelmiszergyártók, beleértve a pékeket is, alacsony állami támogatásban részesülnek a nyugati versenytársaikhoz képest”

– mondta Lopúchová.

Hogy a szlovákiai pékségek felvehessék a versenyt a külföldi konkurenciával, ahhoz hatékonyabb dotációs rendszerre lenne szükség. „A hazai pékségeket az államnak támogatnia kell. Az ilyen jellegű dotációt kifejezetten pozitívnak vélem” – mondta José Mariá Fernandéz del Vallado, a Pékek Világszövetségének a vezérigazgatója. A földművelésügyi tárca ezzel kapcsolatban is a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj utáni jövedékiadó-visszatérítésre hivatkozik. A szaktárca szerint a zöld gázolaj programon keresztül is támogatja a pékipart.

„Már Brüsszel is jóváhagyta a szlovákiai zöld gázolaj programot. Ezzel a támogatási formával az élelmiszeripart is dotáljuk. Az intézkedéseknek néhány hónapon belül hatályba kell lépniük”

– nyilatkozta Gabriela Matečná földművelésügyi miniszter.

(sb)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?