A luxusról szól a pozsonyi autószalon

Pozsony |

<div>Az idei, 27. szalon sokkal jobbra sikerült az előzőeknél, hosszú évek után európai premiert is sikerült Pozsonyba hozni. Ami nem változott, az az Incheba kiállítóközpont és az ott elérhető szolgáltatások minősége.&nbsp;</div>

Jó hír, hogy az idei pozsonyi szalonra összesen 46 kiállító érkezett, ami az előző évhez képest hattal több. A szlovákiai képviselettel is rendelkező márkák közül hiányzik a Porsche, a Seat, a Subaru és a Volvo. Manapság viszont azok, akik nincsenek jelen a kiállításon, jelentős kisebbségben vannak, a piac legnagyobb és legfontosabb játékosai nem hiányoznak. Mindezt azért, mert az új autók értékesítése hónapról hónapra emelkedő tendenciát mutat, így a márkák többsége nem akarja kihagyni a lehetőséget arra, hogy a nagyközönség előtt is megmutassa modelljeit.  Számtalan premier Az egyik legnagyobb újdonság kétség kívül a Mercedes-Benz S osztály, amelynek múlt héten volt csak a világbemutatója a sanghaji autószalonon. A luxuskategóriába tartozó limuzin még mindig ott áll az ázsiai autószalonon, az ugyanis csak ezen a héten, pénteken zárja a kapuit, s Európában először épp Pozsonyban lehet megtekinteni ezt a modellt. Ezen kívül további 80 szlovákiai premiert is megtekinthetnek. A Ford itt mutatja be az új Fiesta szériagyártás előtti változatát vagy a Kuga sportos kiszerelését. A Škoda standján természetesen a Kodiaq viszi a prímet, ám nem hiányoznak az új Octavia RS és Scout változatai, amelyeket csak néhány nappal ezelőtt próbálhattunk ki nemzetközi tesztelés keretében. Ugyanúgy ezen a héten kezdték meg az új Škoda Rapid és Citigo árusítását. A Mini itt mutatja be az új Countrymant, amely sokkal robusztusabb lett, az utasterében található sok kütyüvel már szerintem kicsit túllőttek a célon. Tegnaptól lehet Szlovákiában megvenni a Pozsonyban ugyancsak bemutatott Renault Zoe elektromos meghajtású kisautót. A kis Zoe nagyon szimpatikus járgány, tulajdonságait hamarosan hosszabb teszt során is kipróbáljuk. Kétféle kiszerelésben elérhető Szlovákiában; az egyik 240, a másik 400 kilométeres távot tehet meg két feltöltés között. Az előző csak az alapnak számító Life felszereltségi szintben vásárolható meg 28 400 euróért, a másik ára 30 900 Life, s 32 900 euró Intens felszereltséggel – ebből még le kell vonni azt az 5000 eurós támogatást, amelyekkel az állam támogatja az elektromos autók vásárlását; információink szerint az erre a célra elkülönített alapban még minimum nyár végéig elég pénz van. Viszont mint minden évben, idén is elmondható, hogy a pozsonyi autószalon nagyrészt az álmodozásról szól. Tömérdek olyan autó van felsorakoztatva, amelyet egy átlagos halandó még véletlenül sem engedhetne meg magának. Másrészt, néha azért jó álmodozni a gyönyörű RollsRoyce, Bentley, Lamborghini, Maserati járgányait nézegetve.  Jónak jó, csak… Az összbenyomásom mindig olyan furcsa a pozsonyi szalon után. Az utóbbi években ugyanis tényleg számos látnivaló van a kiállításon, viszont a pozitív benyomást minden más elrontja. Az Incheba kiállítóközpont teljesen lerobbant, az elmúlt években szinte semmit nem költöttek a modernizálására, és ezt bizony minden lépésen látni. Az pedig, hogy a biztonsági őrök és a személyzet viselkedése helyenként már a primitivizmussal vetekszik, már csak hab a tortán. Pedig pozitív inspirációért nem kellene messzire menni. Bécsben év elején tartják az autószalont, amely méreteiben plusz-mínusz megegyezik a pozsonyival, ám a színvonalában megközelíti bármelyik nemzetközi nívós autókiállítást, amit a pozsonyiról még véletlenül sem lehet elmondani. A kiállított újdonságokról a keddi Autó-Motor rovatban olvashatnak.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?