<div>Kedden kezdődik újságírói nappal, s szerdától már a nagyközönség előtt is megnyitja kapuit a Pozsonyi Nemzetközi Autószalon. A 27. évad során a szervezők szerint rekordszámú kiállítóra lehet számítani, olyan modellek is bemutatásra kerülnek, amelyek premierje csupán néhány héttel ezelőtt volt Genfben.</div>
Indul a pozsonyi autószalon
Pozsony |
Szlovákia, ami az új autók értékesítését illeti, egy újabb rekordévet tudhat maga mögött. 2016-ban összesen 88 163 gépkocsit adtak el, ami éves szinten 13 százalékos növekedést jelent. Ezen pozitív eredményeket tükrözi majd a pozsonyi autószalon is, amely idén 46 márkát sorakoztat fel. A kiállításon két közép-európai és 80 szlovákiai premier lesz. A tavalyi szalonhoz képest újabb márkák is megjelennek, mint az Alfa Romeo, a Chevrolet, a Lexus, a Maserati vagy a Toyota. Újdonságok soraA közép-európai premiereket idén a Mazda hozza a kiállításra: bemutatja a sikeres CX-5 SUV új generációját, illetve a világ legsikeresebb, Mazda MX5 RF elnevezésű roadsterének folytatását. A Mercedes Benz Pozsonyba hozza a felújított S osztályt, amelynek csak néhány nappal ezelőtt volt világpremierje a Sanghaji autószalonon. Ez a luxuslimuzin tehát Pozsonyban fogja abszolválni európai bemutatóját. A Škoda hét újdonságot fog felsorakoztatni az autószalonon. Szlovákiai bemutató keretében mutatja meg a Kodiaq Scoutot, a látogatók megnézhetik a felújított Rapid, Rapid Spaceback, Citigo, Octavia RS és Scout modelleket. Ráadásul a virtuális valóságnak köszönhetően a Vision E elektromobil látványautót is megtekinthetik. A Suzuki újdonságaiA Suzuki Pozsonyban fogja bemutatni a felújított Swiftet és a nagyon érdekes mini SUV-t, a Suzuki Ignist, amelyet néhány héttel ezelőtt már a bécsi autószalonon is megnézhettek az érdeklődők. Mindkét modelltől jelentős eladási mutatókat vár a japán márka, amely a tavalyi rekordév után idén tovább növeli eladási mutatóit Szlovákiában. Az első negyedévben a Vitara sikerének köszönhetően a harmadik helyre ugrott az eladások listáján. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"273285","attributes":{"alt":"","author":"Suzuki felvételek","class":"media-image","height":"267","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] Az Ignist egyébként már megrendelhetik, alapára 8740 euró 1,2 GL Dualjet erőforrással, ám a legolcsóbb 4WD, azaz négykerék-meg-hajtású változata is csak 11 640 euró. A járgányt, amely 30 centiméterrel rövidebb a Fabiánál és 80 kilóval könnyebb, mint a smart fortwo, hamarosan tesztelésre is megkapjuk. A Ford FiestájaA Ford még a szalon megnyitása előtt, múlt héten mutatta be az újságíróknak a kiállításra készülő modelleket. Az amerikai márka standjáról nem hiányzik a Mustang kabrió változata, gyönyörű sárga kivitelezésben, a Ford nagy SUV-je, az Edge, amely egyre nagyobb népszerűségnek örvend a hazai piacon. Megtekinthetik az új Focust speciális sportos ST Line kivitelezésben. Mellesleg a járgány tényleg jól néz ki. Elsősorban azokat fogja megszólítani, akik nem akarnak túl sok pénzt kiadni egy drága sportautóért, ám az igazi sportos kinézetű autóról sem akarnak lemondani. A Ford standján egy teljesen más modell viszi majd a prímet, mégpedig a felújított Ford Fiesta. Ez a modell gyakorlatilag egyenesen a genfi autószalonról érkezik Pozsonyba, ezt az autót ugyanis azóta egyetlen egy autószalonon vagy rendezvényen sem lehetett megnézni. Ráadásul a Fiesta sorozatgyártása még el sem kezdődött, ezért egy gyártás előtti, kézzel összeszerelt prototípust mutatnak be. Mivel rendkívül értékes és mondjuk nem éppen hivatalos modellről van szó, az autószalonon zárva lesz. Az utasteret viszont megtekinthetik egy speciális szemüvegnek köszönhetően a virtuális valóságban. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"273287","attributes":{"alt":"Az új Fiesta lesz a Ford aduásza a pozsonyi autószalonon","author":"Ford-felvételek","class":"media-image","height":"320","title":"Az új Fiesta lesz a Ford aduásza a pozsonyi autószalonon","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] A Fiesta a Ford számára kulcsfontosságú modell lesz, hiszen 40 éve gyártják, s minden generációjából eddig összesen több mint 17 millió darab kelt el. Oldalról és elölről nézve az új Fiesta enyhébb ráncfelvarrás benyomását kelti, a hátsó részét jelentősen átdolgozták. Az előző változathoz képest enyhén megnőtt, az utastér felfrissült, az érintőképernyőt kiemelték a műszerfalból, a kis Fordba számos korszerű biztonsági elemet szereltek. A motorkínálat aránylag gazdag lesz: 1.1 TVCT (51 kW és 63 kW teljesítménnyel), 1.0 EcoBoost három változatban (72, 92 103 kW teljesítménnyel), dízeles négyhengeres 1,5 TDCi (63 kW és 88 kW). A motorokat öt illetve hatfokozatos manuális és hatgangos automata váltóval lehet majd kombinálni. Jövő év elején mutatkozik majd be a Fiesta Active, a luxus kivitelezésű Vignale és a sportos ST-Line változata. A szlovákiai árusítás kezdetét idén szeptemberre tervezték be, az árjegyzéken még dolgoznak. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"273288","attributes":{"alt":"","author":"Ford-felvételek","class":"media-image","height":"320","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 12.17.
Év végi leállás jön a Suzuki esztergomi gyárában
2024. 05.06.
60. születésnapját ünnepli a Ford Mustang
2024. 04.15.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.