A leggyakoribb kérdések

Mely szervezeteket lehet támogatásban részesíteni?
Az adózó választhat a jegyzők kamarája által vezetett listán szereplő 4042 szervezet közül.

Mely szervezeteket lehet támogatásban részesíteni?

Az adózó választhat a jegyzők kamarája által vezetett listán szereplő 4042 szervezet közül. A listára azoszervezetek iratkozhattak fel, melyek tevékenysége az alábbi területekhez kapcsolódik: szellemi értékek védelme és fejlesztése, emberi jogok védelme, környezetvédelem, az egészségvédelem és az művelő-dés támogatása, a gyermekek, fiatalok és az egészségkárosultak sportolási lehetőségeinek támogatása, szociális segítségnyújtás, kulturális és természeti kincseink védelme.

Megtudják-e a szervezetek, kitől kaptak támogatást?

Nem, mivel ez a személyi adatok védelmével ellentétben állna. Ezek közé tartozik ugyanis az éves adó nagysága is, amit könnyen kiszámolhatna a kedvezményezett szervezet az adó egy százalékának ismeretében. A szervezet csak arról értesül, hogy melyik adóhivatal utalta át számlájára az összeget, az adományozó nevét nem tudhatja meg.

Mire használhatják a szervezetek a támogatást, és kinek tartoznak elszámolással?

Azon célok megvalósítására fordíthatják az összeget, melyet feltüntettek a jegyzők kamarája által készített listán. Természetesen a kapott pénzből fedezhetik adminisztratív kiadásaikat vagy alkalmazottaik fizetését is. Elszámolniuk nem kell a támogatással, az adóhivatal azonban természetesen ellenőrizheti pénzügyeiket. Az alapítványok és a jótékonysági alapok törvényből kifolyólag éves beszámolót készítenek, melyet nyilvánosságra hoznak, a polgári társulásoknak ilyen kötelezettségük nincs. Őket a tagságuk ellenőrzi, az adományozók pedig az éves tevékenységük alapján eldönthetik, hogy egy év múlva is őket részesítik-e előnyben.

Mit tegyen az, akinek több jövedelemforrása is van, alkalmazott is, de adóbevallást is készít?

A törvény értelmében mindenki csak egy szervezetet részesíthet előnyben. Az a személy, aki adóbevallást is készít, de mellette alkalmazásban áll, annak két nyilatkozatot kell kitöltenie. Az egyikben rendelkezik a munkaadója által elvezetett adója egy százalékáról, a másikban egyéb bevételei után saját maga által fizetett adójáról. Vigyáznia kell azonban arra, hogy mindkét nyilatkozaton ugyanazt a szervezetet kell feltüntetnie. Ügyelnie kell arra is, hogy hová küldi a nyilatkozatokat: a fizetése utáni adójáról szóló nyilatkozatot a munkaadója székhelye szerint illetékes adóhivatalhoz kell küldenie, egyéb bevételei adójának egy százalékának felhasználásáról viszont a saját lakhelye szerinti adóhivatalt kell tájékoztatnia.

Hol ismerkedhetnek meg az érdeklődők a szervezetek jegyzékével?

– interneten: www.rozhodni.sk

– valamennyi adóhivatalban megtalálható lesz az összes szervezet jegyzéke

– egyes lapok szintén közlik a szervezetek listáját

– az információs irodákban.(lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?