A lakosság negyede nem bízik az euróban

Pozsony |

<p><span lang="HU">Szlovákia lakosságának 71,4 százaléka bízik a közös európai fizetőeszközben, az euróban, de csak a lakosság 65 százaléka bízik az Európai Unióban - adta hírül a TNS Slovakia piac- és közvélemény-kutató ügynökség felmérését a SITA szlovák hírügynökség pénteken.</span></p>

A 977 személy megkérdezésével februárban készült reprezentatív felmérés arra vall hogy a szlovákoknak az egynegyede nem bízik az euróban, egyharmada pedig az Európai Unióban.

Az euróval és az Európai Unióval szemben a bizalmatlanság nagyobb a harminc éven aluliak, a nők, illetve a kisebb településeken lakók körében.

A közvélemény-kutatásban részt vevőknek több mint a fele azon a véleményen volt, hogy az euró bevezetése Szlovákiában több hasznot hozott, mint amennyi kárt okozott. Ennek ellenkezőjéről a megkérdezetteknek a 37 százaléka van meggyőződve.

A felmérés résztvevőinek csaknem 20 százaléka állította azt, hogy a közös európai fizetőeszköz esetleges problémái ellen ingatlanvásárlással biztosította be magát.

Érdekességnek számít, hogy a megkérdezetteknek csupán a 1,4 százaléka tudta felsorolni azokat az országokat, ahol az euró hivatalos fizetőeszköz, és mindössze 5 százalékuk tudta, hogy az euróövezetnek 17 tagállama van.

Szlovákia 2009. január elsején vezette be az eurót. A bevezetés előtt készült felmérések szerint a lakosság 60 százaléka örült a közös fizetőeszköznek, több mint 50 százalékuk pozitív változásokat várt tőle, és 30 százalékuk aggódott az euró bevezetése miatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?