A hazai gazdák földvásárlását segítenék

Pozsony |

<p>Hitelkezességi alap létrehozását tervezi a földművelésügyi minisztérium a hazai gazdák földvásárlásának elősegítésére.</p>

Az elképzelés szerint a hitelkezességi alapon keresztül állami garanciát vállalnának a szlovák gazdák - földvásárlás céljából - igényelt hiteleire. Az alap létrehozásával a minisztérium a kereskedelmi bankok ilyen irányú hitelkihelyezését szeretné ösztönözni, azt, hogy  földvásárlás céljára a bankok hosszúlejáratú 10, 15 és 20 éves futamidejű hiteleket adjanak. A hitelkezességi alapról a földművelésügyi minisztérium már tárgyalásokat is kezdett a pénzügyi tárcával.

Ľubomír Jahnátek tárcavezető azzal indokolja a kezdeményezést, hogy Szlovákiában a kisebb területeken gazdálkodó farmerek és a szövetkezetek jelentős része permanens pénzhiánnyal küzd. Ezért akkor sem tudnak újabb - az agrárvállalkozások fejlesztéséhez nélkülözhetetlen - földterületeket vásárolni, ha van eladó. "Ha a szövetkezetnek nincs pénze akkor jön egy dán megveszi és még 5 százalékkal többet is kínál" - nyilatkozta a tárca tervével kapcsolatban Jahnátek.

Az állami hitelgarancia kihasználása a gazdák számára korlátozásokkal is jár majd. A hitel visszafizetésének teljes futamideje alatt, illetve a kölcsön teljes törlesztéséig ugyanis a megvásárolt földterületen kizárólag - a megegyezés részét képező - agrártevékenységet lehet majd folytatni. Amennyiben a gazda a hitel törlesztése idején csődbe megy, úgy kölcsöne fennmaradó részét a hitelkezességi alap állná.

A minisztérium terveit a szakmai szervezetek is üdvözlik.

"Egy ilyen lépéssel régi kérésünknek tesz eleget a minisztérium, de - az esetleges visszaélések elkerülése végett - még szükség lesz pontosításokra és néhány részlet beiktatására" - nyilatkozta a tervezet kapcsán az MTI-nek Pém Bálint, a Fiatal Mezőgazdászok Szövetségének elnöke. Úgy véli, a hitelfelvételt úgy kellene könnyíteni, hogy a hitelből az általuk már megművelt területeket tudják megvenni a gazdák és ne fordulhasson elő, hogy az egyébként is tőkeerős nagyvállalkozók kezdjenek nagybani felvásárlásba.

Szlovákiában a jelenleg érvényes - a földvásárlásra vonatkozó - szabályozás, Szlovákiában bejegyzett, ám külföldi tulajdonú vállalatok számára is lehetővé teszi a földvásárlást.

"Szlovákia ebből a szempontból Eldorádó a tőkeerős külföldi vállalkozók számára" - hangsúlyozta a szakmai szervezet elnöke. Hozzátette: bár pontos kimutatással nem rendelkeznek, tudomásuk szerint az elmúlt évek során - e szabályozás következtében - hatalmas földterületek kerültek a külföldiek kezébe.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?