A fiatal vállalkozók elitje jön Szlovákiába

Pozsony |

Június 6. és 9. között Pozsonyban rendezik meg az amerikai Forbes éves globális találkozóját a „30 sikeres 30 alatt” lista tagjainak – adta hírül a forbes.hu. Ez lesz az első alkalom, hogy a rendezvényt Európába hozzák.

A találkozóra a forbes.hu szerint a legjobb startuppereket hívják meg a tagországok éves 30/30-as listájáról. Pozsony mellett a vasfüggöny felemelkedésének harmincadik évfordulója miatt döntöttek. „Pozsonyban rengeteg startup született eddig, és kiváló példája a vállalkozói kapitalizmus hatalmas átalakító erejének” – mondta Randall Lane, az amerikai Forbes tartalomfejlesztési igazgatója.

„Az eseményen a legbefolyásosabb és globális léptékekben gondolkozó jelöltek találkozhatnak egymással, és közösen tudnak beszélgetni a kihívásokról, akár partnerségre is léphetnek egymással, mindezt Európa közepén”

– tette hozzá Lane. A rendezvényre 30 tagországból várnak közel 300 listatagot és egyéb VIP-személyeket. Az esemény azért is érdekes, mert a Globsec amerikai think-tank Bratislava Forum nevű rendezvényének része, melyre 1000 résztvevőt várnak 70 országból. A fórumra olyan politikusokat, üzletembereket hívnak, akik egy biztonságosabb világ megteremtésén dolgoznak, így jó alkalom, hogy a lista tagjai velük is találkozzanak. (mi, forbes.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?