Prága. Míg Zsolnán még csak az új KIA autógyár építésének előkészületei folynak, addig a Prágához közeli Kolínban már legördült a szerelőszalagokról az első 56 darab kisautó.
A cseh Kolínban már tesztelik az első kocsikat
A Csehországban gyártott Toyota Aygo, a Peugeot 107 és a Citroen C1 elnevezésű kiskocsik hivatalos bemutatója jövő év márciusában a 75. genfi autószalonon lesz. Prágában úgy tudni, hogy az első kolíni Peugeot és Citroen kiskocsikat Franciaországban és Olaszországban fogják értékesíteni, s csak a jövő év nyarán, illetve őszén jelennének meg a cseh piacon is. A Toyota cég azonban úgy nyilatkozott, hogy ők Csehországot tartják „anyaországuknak”, és ezért az első Toyota Aygo kiskocsikat a cseh piacon fogják értékesíteni. Végleges döntés ebben az ügyben azonban még a konzorcium egyik résztvevőjénél sincs, mint ahogy az embereket leginkább érdeklő autóárakról is csak spekulációk láttak napvilágot. Mindhárom cég képviselője azonban egybehangzóan azt állítja, hogy a kiskocsik ára konkurenciaképes lesz mind a cseh, mind a szlovák, illetve az európai piacon is.
A kolíni gyár jelenleg 1333 személyt foglalkoztat, s ez a szám jövő februárban, amikor beindul a termelés, 1831-re emelkedik. A teljes kapacitású termelés beindulása után, tehát 2006-ban 2878 lesz a tervezett foglalkoztatottak száma. Ezek a munkahelyek a környék számára nagy megkönnyebbülést szereztek. Ugyanakkor a beszállító cégek további legalább tízezer embernek adnak munkát, valószínűleg hosszabb időn át.
A nyilvánosságra került értesülések szerint a cseh beszállító cégek termékei iránt komoly érdeklődést mutat a nagyszombati Peugeot-Citroen, valamint az épülő zsolnai Hyundai/KIA gyár is. A cseh Hospodárské Noviny szerint ez az export a jövőben évi legkevesebb 20 milliárd koronát tehetne ki. A kolíni autógyárral összefüggésben eddig mintegy 60 japán, s ugyanannyi nyugat-európai ipari cég alapított Csehországban kihelyezett termelőegységet. Ezek mind számolnak a szlovák autógyárakkal, s a legújabb hírek szerint együttműködést terveznek a Mladá Boleslav-i Škodával is.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.