A cseh ipar teljesítménye 22 százalékkal csökkent májusban

Prága |

<p>A cseh ipar termelésének értéke, változatlan áron, májusban 2,1 százalékkal elmaradt az áprilisitól, és 22,0 százalékkal kisebb volt a tavaly májusinál, közölték a cseh statisztikai hivatalban hétfőn.</p>

A június végén megjelent előzetes becslés 21,7 százalékos éves visszaesésre szólt.

Áprilisban 22,1 százalékos volt az elmaradás az egy évvel korábbitól, az első öt hónapban pedig 20,3 százalékos.

Májusban a cseh ipar értékesítésének értéke, szintén változatlan áron, 23,4 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál, az új megrendelések összege 27,8 százalékkal, ezen belül az exportmegrendeléseké 27,0 százalékkal csökkent. Az értékesítés, az új megrendelések és az exportmegrendelések éves fogyatkozása gyorsult az áprilisban mérthez képest.

Helyi elemzők megjegyezték, hogy a fő számokat főleg az acél- és a autóipar húzta le, és a jelek szerint nemigen segítettek sem a hazai, sem a külföldi gazdaságélénkítő programok, köztük az autóvásárlást ösztönző "roncsprémiumok".

Csehországban júniusban 8,0 százalékra nőtt a munkanélküliség a májusi 7,9 százalékról, tavaly júniusban 5,0 százalékos volt az állástalanok aránya. Az első negyedévben a nemzetgazdaságban a bruttó átlagbér havi 22 941 korona (244 895 forint) volt, a tavalyi utolsó negyedévi 25 381 korona és a tavalyi egész évi átlagos 23 542 korona után. Az első negyedévi átlagbér reálértékben 0,3 százalékkal, a a tavalyi utolsó negyedévi 3,4 százalékkal, a tavalyi egész évi átlag 2,1 százalékkal haladta meg az egy évvel azelőttit. 2007-ben még 4,4 százalékkal nőtt az átlagbér.

A cseh hazai össztermék (GDP) az első negyedévben 3,4 százalékkal, előtte a tavaly utolsó negyedben 0,1 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Tavaly 2,8 százalékkal, tavalyelőtt 6,0 százalékkal nőtt a cseh GDP. Az Európai Bizottság idén 2,7 százalékos visszaesést, jövőre 0,3 százalékos növekedést valószínűsít a cseh GDP-nek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?