A brüsszeli terrorkészültség 350 millió eurós veszteséget okozott Belgiumnak

Brüsszel |

<p>A november 13-i párizsi merényleteket követően Brüsszelben elrendelt magas szintű terrorkészültség több száz millió eurós veszteséget okozott Belgiumnak - közölte pénteken Pieter Timmermans, a belga vállalkozók szövetségének (FEB) elnöke.</p>

A belga főváros lezárása és a fokozott biztonsági intézkedések mintegy 350 millió eurós veszteséget jelentettek Belgium számára - mondta az illetékes a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai politikai-üzleti napilap európai kiadásának adott interjújában.    Brüsszelben a terrorfenyegetettség miatt novemberben három napra teljesen leállt a metróközlekedés, rendezvények maradtak el, bezárták az iskolákat, valamint nem nyitott ki az üzletek és az éttermek többsége.    Ebben az összegben még nincsenek benne a terrorveszély miatt elmaradt szilveszteri rendezvények okozta veszteségek. A hagyományos szilveszteri tűzijátékot azután törölték, hogy a szövetségi ügyészség múlt kedden bejelentette, merényletekre készülő feltételezett terroristákat fogtak el, akik az ünnepek alatt terveztek lecsapni Brüsszel több jelképes helyszínén. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?