22 milliós támogatás az öntözőrendszerekre

öntözés
Pozsony |

Megugrott az érdeklődés az agrártermelők részéről az öntözőrendszerek modernizációjára fordítható állami támogatás iránt. Az Agrárkifizető Ügynökséghez (PPA) végül 60 kérelem érkezett, míg egy hónapja még csak 12 kérvény szerepelt az ügynökség listáján.

„Az öntözőrendszerek modernizációjára 22 millió eurót különítettünk el, miközben egy-egy projektre legfeljebb 1 millió eurót folyósítunk. A jelzett mutatók szerint a kereslet lényegében fedve lesz” – mondta Daniel Hrežík, a földművelésügyi tárca sajtóosztályának a munkatársa. Az Agrárkifizető Ügynökség április közepén zárta le a felhívást. A benyújtott kérelmeket a hatályos kiírás értelmében legkésőbb 140 napon belül kell kiértékelni.

A szlovákiai gazdák már huzamosabb ideje várták ezt a felhívást. 2016-ban ugyan volt egy ilyen jellegű, de azt érvénytelenítették.

„Örülünk, hogy 60 termelő érdeklődik a támogatás iránt. Sok függ azonban a benyújtott projektek minőségétől is”

– figyelmeztetett Emil Macho, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) elnöke. Amikor tavaly megjelent a felhívás az öntözőgazdálkodás támogatására, a gazdák rögvest jelezték, hogy elenyésző összegről van szó, vagyis azt mindenképpen növelni kellene olyan projektek forrásainak az átcsoportosításával, amelyek iránt kisebb az érdeklődés. „Talán eltúloztuk a követeléseinket, de valamennyien jól tudjuk, milyen állapotban vannak az öntözőrendszereink. A tervezetre elkülönített 22 millió eurós összegnek elegendőnek kellene lennie. Ha mégsem, arra az esetre van egy megállapodásunk a földművelés-ügyi tárcával a támogatás növeléséről” – erősítette meg Macho. Ahhoz azonban, hogy az agrártárca más támogatásokból csoportosíthasson át pénzt, szükség lesz az Európai Bizottság beleegyezésére is.

„Az öntözővíz Szlovákiában nem kerül sokba: 10 ezer köbméter nagyjából egy euró. Az öntözőrendszerek nem gazdasági, hanem műszaki problémát jelentenek” – véli Ľuboš Jurík, a Nyitrai Mezőgazdasági Egyetem Kertészeti Karának az oktatója. Szlovákiában nagyjából 318 ezer hektáron vannak kiépítve az öntözőrendszerek, ezeknek azonban csak az elenyésző része működőképes. (sb)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?