Gazdaság

12 ezer eurós bónusz a Ryanair pilótáinak, hogy dolgozzanak

London | A fapados társaság a múlt héten jelentette be, hogy napi 40-50 járatot töröl, mert szabadságra kell küldenie a pilótákat.
MTI

2017. szeptember 21. 17:15

Ma tizenkétezer eurós bónuszt és 10 ezer eurós fizetésemelést ajánlott a Ryanair ír fapados légitársaság azon pilótáinak, akik hajlandóak átütemezni szabadságukat.
 
A Reuters azt írta, hogy Michael O'Leary, a társaság vezérigazgatója szerint elegendő pilótájuk lenne a napi üzemmenetre, de tartalékos állományt nem tudnának biztosítani, ezért az előre nem látható eseményekre nem tudnának időben reagálni, ezzel pedig jelentősen emelkednének a járatkésések.
 
A cég 12 ezer euró egyszeri juttatást ajánlott azon pilótáknak, akik hajlandóak lennének átütemezni a szabadságukat. A BBC szerint ehhez további 10 ezer euró fizetésemelés is társul. Sajtóhírek szerint ezt a pilóták nem fogadták el, O'Leary viszont tagadta ezeket az értesüléseket. Azt is cáfolta, hogy a pilóták sztrájkra készülnek.
 
A Ryanair 4200 pilótájából ötszáznak kell négy hét szabadságra mennie, mert megváltoztak a szabadság kiadásának feltételei. Eddig az áprilistól márciusig terjedő év szerint engedték a szabadságolást, 2018-tól kezdve azonban a naptári év szerint kell alakítani a szabadságolási rendszert. Ennek következményeként a hajózó személyzetnek (pilóták és légiutas-kísérők) idén december végéig ki kell venniük a szabadságukat.
 
A Ryanair múlt pénteken teljesen váratlanul jelentette be honlapján, hogy azonnali hatállyal napi 40-50 járatát törli október végéig, ami mintegy kétezer járat kiesését jelenti. A budapesti járatok közül a szerdai 3717-es és 3718-as London-Stansted és Budapest közti járatokat törölték október végéig.
A pozsonyi járatok közül egy berlini járatpárt törölt a cég.
 
A légitársaság hangsúlyozta, hogy a törlések a járatok kevesebb mint 2 százalékát érintik, és az a céljuk, hogy helyreállítsák a járatok közlekedésének pontosságát. Szeptember első két hetében a megszokott 90 százalék helyett a járatoknak már kevesebb mint 80 százaléka közlekedett pontosan, amit akkor a légiforgalmi irányítás kapacitásának szűkösségével, sztrájkokkal, a kedvezőtlen időjárással, valamint a szabadságolásokkal magyaráztak.
 
Szerdáig a Ryanair mind a 315 ezer érintett utasát tájékoztatta a járattörlésről, 175 ezren átfoglalást, 63 ezren pedig a jegy árának visszatérítését kérték.
Önnek ajánljuk

Gyászban Kolon és Gímes

Nyilvánosságra került a buszbaleset áldozatainak neve és életkora

Ideiglenesen átköltöztetik a dunaszerdahelyi idegenrendészet kirendeltségét

Anyagilag is segítik a buszbaleset áldozatainak hozzátartozóit

KFC: felemás volt az őszi szezon Komáromban

A pályaválasztást ne hagyjuk az utolsó pillanatra

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!