A „zöldhagyma” a tél végi, kora tavaszi időszakban sokak által kedvelt csemege, beltartalmi értékei mellett, mint friss zöldség jelentős. A hajtatás különböző módjainak leírása előtt célszerű a vöröshagyma élettani jellemzőit összefoglalni, a legfontosabb ökológiai igényeit számba venni.
Friss zöldhagyma hajtatásból
Fény-, víz- és tápanyagigénye
A hajtatott vöröshagyma fényigénye – a szabadföldön termesztettével szemben – elenyésző, az erős fény nem is kívánatos. A zöldhagyma kívánt minőségét elsősorban a minél hosszabb halványított (etiolált) szárrész adja, amihez nem szükséges erős megvilágítás. Dughagymáról nevelve, kevés fényben is jól hajtatható, mert ilyenkor nincs szükség komolyabb asszimilációs tevékenységre, a dughagymában felhalmozódott tápanyag a levélzet képzéséhez elegendő. A vöröshagyma a közepes vízigényű zöldségfajok közé sorolható, ami a faj kis lombozatával, sekélyen elhelyezkedő, kistömegű gyökérzetével és viaszos levélzetével magyarázható. Rövid ideig jól viseli az alacsony talajvíztartalmat. A hajtatott vöröshagyma vízigénye a tenyészidő rövidsége miatt magas, és rendszeres vízellátást igényel, az esetleges kiszáradásra érzékenyen reagál. A hajtatott hagyma fajlagos tápanyagigényére vonatkozó pontos ismereteink hiányosak, ezért csak azt állapíthatjuk meg, hogy a rövid tenyészidő és a hagymafejben elraktározott tápanyag nem teszi szükségessé a rendszeres, nagyobb adagú tápanyag kijuttatását.
Hajtatás üvegházban, fólia alatt
A vöröshagyma hagyományos hajtatása történhet fűtetlen létesítményekben (ez elsősorban kisebb méretű fóliaágyakat és -sátrakat jelent), valamint fűtött fóliasátrakban.
Átmeneti megoldásnak nevezhető az újhagyma termesztésében az a megoldás, amikor a nagyobb méretű dughagymát, vagy a gyengébb minőségű vöröshagymát augusztusban a szabadföldre kiültetik. Az ősz folyamán megerősödő állományra az időjárás függvényében már február közepétől, végétől fólia kerül, így március végén, de legkésőbb április elején-közepén értékesítésre kész áru szállítható a piacra.
Régebben megszokott volt, ma már kevésbé ismert gyakorlat az étkezési hagyma válogatás utáni fűtetlen fóliasátrakba történő kiültetése. Ennél a technológiai változatnál gyakorlatilag a gyengébb minőségű hagymákat is elültették, különösen a kitároláskor már hajtatott hagymából lehetett viszonylag rövid idő alatt értékesíthető zöldhagymához jutni.
Egy másik, ugyancsak fűtetlen hajtatási módszer szerint a hagymákat már akár augusztus második felében, vagy szeptemberben elültetik. Ehhez a technológiához főleg másodosztályú hagymákat használnak, de itt is cél, hogy egy fejből lehetőség szerint kettő, de akár három hagymaszár is képződjön. (Ez utóbbi ritkán fordul elő, ha mégis, akkor a minőség gyenge lesz, a hagymaszárak túlságosan vékonyak maradnak.) Az állományból a kora tavaszi hónapok hőmérsékletétől függően február végétől, március hónap folyamán értékesíthető árut kaphatunk.
Ültetési követelmények
Az ültetés 20–25 cm-es sortávolságra történik, a tőtávolság a hagymák méretétől függően 3–4–6 cm. A fertőzés veszélye miatt fontos, hogy a hagymák ne érjenek egymáshoz, ugyanis viszonylag hosszú ideig (4–6 hónap) a termesztőberendezés talajában vannak. Lényeges az ültetés mélysége is. Egyes termesztők a hagymákat „csak” mélyen elduggatják, mások kapa segítségével 8–10 cm mély árkot húznak, annak aljába helyezik a szaporítóanyagot. Ezzel a módszerrel megfelelő hosszúságú, piacképes etiolált zöldhagyma termeszthető.
Előfordulhat, hogy a kiültetett állomány a téli hónapokban megfagy, majd kienged. Ha ez a fagyos és meleg időszak többször is váltogatja egymást, akkor a hagymaszárak nyálkássá válnak, eldőlnek, könnyen megbetegszenek. Leghamarabb a hagymaperonoszpóra támad.
Fűtött létesítményekben elsősorban nagy méretű, ún. piklesz dughagymát (23–26 mm), esetleg I. osztályút (20–22 mm) érdemes hajtatni. Az ültetési időpont november–decemberre esik, a leggyakoribb tenyészterület 5 x 5 cm. Ebben az elrendezésben 4001 növény kerül egy négyzetméterre.
A vöröshagyma hajtatásának új eljárása az 1980-as évek végén, a 90-es évek elején bontakozott ki. A módszer eredményeként október végétől, november elejétől húsvétig tartó időszakban műanyag tálcákon, zsugorfóliás csomagolásban kapható az újhagymának vagy zöldhagymának nevezett termék.
A hajtatható hagymafajtákkal szemben támasztott követelmények közül lényeges, hogy:
– A szedés időpontjára a hagymafej jól megpuhuljon, a tönk levágása után az értékesítésre kerülő hagymaszárak a fejből könnyen kihúzhatók legyenek.
– A hagymafejben minél nagyobb számú „csíra” – botanikailag főrügy – legyen, ebből képződik a fogyasztható, fehér színű „újhagyma”. Ennek ellenőrzését a termesztők egyszerű vágási próbával végzik el. A hajtatásra szánt vöröhagyma vásárlásakor néhány fejet középtájon kettévágnak, így megítélhető, hogy az adott tételből hozzávetőlegesen milyen eredmény várható. Leggyakoribb a 2–3–(4) csírát tartalmazó hagyma, előfordul azonban, hogy a főrügyekből akár 5–6 db is található. Ilyen nagy számú csíra megléte nem kívánatos, az ezekből fejlődő hagymaszárak túlságosan vékonyak lesznek. A tapasztalat szerint ha a tálcára kétszeres mennyiségű vékony szárú zöldhagymát raknak, a vásárlók ez esetben is a fele annyi, de a kívánt vastagságú hagymát tartalmazó tálcát választják.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.