Egy csecsenföldi férfi halálra késelt egy járókelőt Párizsban, négy másikat megsebesített

késelés
Párizs |

Terrorista tettként kezelik a francia hatóságok azt a késes támadást, amely szombaton késő este történt Párizs belvárosában: egy, sajtóértesülések szerint a csecsenföldi születésű férfi halálra sebzett egy járókelőt, négyet pedig megsebesített; kettőt közülük súlyosan, állapotuk válságos.

 

A merénylő "Allahu akbárt" (Allah a legnagyobb) kiáltozva követte el a támadást, válogatás nélkül rontott neki késsel a járókelőknek, de a gyorsan beavatkozó rendőrség agyonlőtte. Hírügynökségek szerint a rendőrök öt percen belül a helyszínre érkeztek, és az első bejelentés után kilenc perccel ártalmatlanították a támadót.

A francia média vasárnap reggel rendőrségi és ügyészségi forrásokra hivatkozva közölte, hogy a támadó egy 21 éves, csecsenföldi születésű férfi volt, akit ujjlenyomatai alapján azonosítottak a nyomozóhatóságok, mert nem voltak nála személyi okmányok. A hatóságok kihallgatás céljából előállították a támadó szüleit.

A merénylet a francia főváros előkelő, turisták által gyakran látogatott belvárosi negyedében, az operaház közelében történt, ahol számos népszerű étterem, kávézó és patinás üzlet van. Egy szemtanú szerint a férfi a kiérkező rendőrökre is rá akart támadni, az kiáltozta, hogy őket is megöli. A rendőrök előbb sokkolóval próbálták ártalmatlanná tenni, majd kénytelen voltak fegyvert használni.

 

A terrortett elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet jelentkezett a szócsöveként működő Aamák hírügynökségen keresztül, ám nem szolgált állítására bizonyítékkal, sem pedig részletekkel az elkövetőről, csupán annyit közölt róla, hogy a szervezet "katonája". Az Iszlám Állam ezt a kifejezést gyakran használja propaganda célból akkor is, ha semmi köze az elkövetőhöz. Az elmúlt három évben azonban több mint 240 ember halt meg Franciaországban az elsősorban Szíriában és Irakban tevékenykedő, korábban nagy területeket megszállás alatt tartó Iszlám Állam fegyveresei vagy  a dzsihadista szervezettel rokonszenvező merénylők által elkövetett terrortámadásokban.

Gerard Collomb francia belügyminiszter twitteres üzenetben méltatta a rendőrség "higgadt és gyors reakcióját, amellyel a támadót ártalmatlanná tette."

Emmauel Macron francia elnök közölte, hogy országa nem enged a "szabadság ellenségeinek".

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?