Autó hajtott járókelők közé Kínában, több halott

rendőrség illusztráció

A járókelők közé hajtott autójával egy férfi a közép-kínai Hupej tartomány Csaojang nevű településén, és halálra gázolt hat embert, a sofőrt később a rendőrség agyonlőtte - közölte a CCTV kínai televízió pénteken.

Nyolc sérültet kórházba szállítottak.

Az elkövető indítékát egyelőre nem tudni. 

A hatóságok közlemény útján tudatták, hogy a 44 éves Cuj Li-tung a feleségét és a lányát is késsel megsebesítette, mielőtt a volán mögé ült, és a tömegbe hajtott

 Egy hasonló támadás miatt tavaly decemberben ítéltek halálra egy férfit, aki terepjárójával a Hunan tartománybeli Hengjang egyik terén tizenöt embert szándékosan halálra gázolt, majd többeket megkéselt, illetve egy lapáttal támadott meg. Összesen negyvenhárman sebesültek meg.

Szintén decemberben Kína délkeleti részén egy férfi elkötött egy buszt, és azzal egy embertömegbe hajtott. A Hszinhua állami hírügynökség szerint nyolc ember vesztette életét, és huszonketten sérültek meg.

A kínai hatóságok gyakran személyes leszámolásokkal vagy a tettesek pszichikai zavaraival magyarázzák az ilyen jellegű incidenseket, néha azonban szeparatista szélsőségeseket okolnak a támadások végrehajtásáért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?