Agyonvertek Indiában egy "érinthetetlent", mert lova volt

Narendra Modi
Ahmadábád |

Halálra vertek egy "érinthetetlenek" (dalitok) kasztjába tartozó földművest a nyugat-indiai Gudzsarát szövetségi államban, mert egy lovat birtokolt - közölte a helyi rendőrség szombaton.

A hatóságok szerint a bűncselekmény áldozata egy 21 éves fiú.Az áldozat apja elmondta, hogy az állatot nyolc hónapja vásárolta fiának.

"A lovak iránti szeretete miatt gyilkolták meg" - hangsúlyozta.

Az apa arról számolt be a rendőrségnek, hogy a tettesek elsősorban azt kifogásolták, hogy fia lovat tart. A felsőbb kasztokhoz tartozók már korábban is azzal fenyegették, hogy megölik, mert a lovaglás a helyi szokások szerint a felsőbb kasztok előjoga. Indiában ugyanis egy ló birtoklása a hatalom és a jólét jelének számít.

A történteket követően a ksátrija (uralkodó-harcos) kaszthoz tartozó három gyanúsítottat vettek őrizetbe kihallgatásra - közölte a rendőrség.

Kapcsolódó cikkünk

A megölt fiú apja szerint egyikük figyelmeztette őket, hogy ne lovagoljanak a faluban, mert a dalitoknak ezt nem szabad.

"Azzal fenyegetett, hogy megöl minket, ha nem adjuk el a lovat" - tette hozzá.

A hindu kasztrendszer legalsó fokán található dalitokat még manapság is gyakran részesítik hátrányos megkülönböztetésben az indiai társadalomban, s az ellenük irányuló erőszakcselekmények sem mennek ritkaságszámba. A dalitok többsége továbbra is koldusszegény, kétkezi, sokszor mocskos, senki más által nem vállalt munkákból kénytelen megélni. 

Októberben egy csoport férfi lincselt meg egy dalitot, mert részt vett egy hagyományos hindu táncünnepélyen.

Narendra Modi indiai miniszterelnök újfent követelte a dalitok elleni erőszak végét. Az 1,25 milliárd lakosú Indiában mintegy 200 millió "érinthetetlen" él.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?