Esernyő alatt ázva

A jövő évi állami költségvetésben az agrárágazat támogatására fordítható költségvetési források kormány által javasolt szintje és az aszály okozta károk mérséklésére összekapart pár száz millió korona alamuzsnaként való szétosztása méltán váltotta ki az ágazati termelők felháborodását, hiszen miközben a szomszédos országokban az adott lehetőségek határain belül minden megtesznek az agrárágazataik versenyképességének megőrzéséért, a szlovák kormánynak mintha nem lenne fontos, hogy az itteni mezőgazdasági termelők az unióba való belépésünk után fel tudják venni a versenyt elsősorban a szomszédos országok termelőivel, hogy a piaci megmérettetésben ne eleve hátrányos helyzetből kelljen indulniuk. Egyelőre úgy tűnik, hogy a kérések, érvelések süket fülekre találnak, hiszen a kormány fináncminisztere rezzenéstelen arccal állja az ebbéli követeléseket. A kérdés az, tehet-e mást, ígérhet-e többet, mint amennyit a jelenlegi kormányjavaslat tartalmaz. Úgy tűnik fel, hogy nem tehet mást, ha a költségvetési hiány előirányzott keretszámait be akarja tartani, s nem is akar többet tenni, hiszen egyelőre nincs olyan kényszerítő erő, amelynek hatására esetleg mélyebben kellene benyúlnia állambácsi zsebébe az agrártámogatásokat illetően. Sőt, vélhetően a nemzetközi pénzvilág illetékesei előtt még jó színben is tűnhet fel ez a következetes elutasító magatártás, amely az agrártámogatások terén újabban nálunk is megnyilvánul.

A következő napok egyik sarkalatos politikai kérdése lesz, hogy a botrányok között bukdácsoló koalícióban lesz-e, marad-e annyi józan paraszti ész, hogy komolyan elgondolkodjon az agrárágazat jövőjéről, költségvetési forrásainak bővítéséről, s annak alapjait meg is teremtse. Ha nem, akkor viszont nyíltan ki kell mondani, hogy búzatáblák és kukoricaföldek, vagy az istállók helyett a paraszt inkább járjon moziba, vagy a munkahivatalba, esetleg jódolgában gyorstalpalókon szerzett átképzés után kóstoljon bele a new yorki tőzsdecápák rongyrázó világába. Vagy akár esernyőcsinálóként egyen-rangúsítsa magát újdonsült sorstársaival, akiket egyes OECD vezetők szerint szintén megillethetne az aszálytámogatás, hiszen az eső hiánya őket is éppúgy sújtotta. Újabban eljátszom a gondolattal, mi lenne ha az a mintegy százezer ember, aki ma még Szlovákiában ebben az ágazatban keresi a kenyerét, s jövőre, miután az említett hatások következményeként tönkremegy és az utcára kerül, jobb esetben az esernyőgyártók céhjének tagjaként, vagy kerti zuhanyrózsákat előállító kisiparosként jelenne meg az immár közös nagy európai összeborulást jelképező piacon. Természetesen ezzel összefüggésben a világ legfejletteb államait tömörítő szervezet gazdasági szakértői elkezdhetnék azt vizsgálni, hogy milyen hatással lenne a közös európai piacra, sőt, a világgazdasági folyamatokra, ha az itteni parasztokból hamarjában átképzett esernyőgyártók netán dömpingáron tömegesen elárasztanák termékeikkel Európát. Amíg ezt vizsgálnák, legalább addig is békén hagynának bennünket. (szl)