Éhínség fenyegeti Európát – több millió tonna gabona rekedt az ukrajnai kikötőkben

gabona kép
Berlin |

Csaknem 4,5 millió tonna gabona rekedt ukrajnai kikötőkben és hajókon az orosz támadások miatt – mondta Martin Frick, az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) németországi igazgatója.

Az ENSZ figyelmeztetett: az ukrajnai háborúnak jelentős következményei lesznek azon képességeire, hogy azonnali élelmiszersegélyt nyújtson a rászoruló országoknak szerte a világon, miután sok élelem ragadt ukrajnai kikötőkben.

A élelmiszerexport rendkívül nehézkes, hiszen az ukrajnai kikötők és tengeri útvonalak az orosz invázió miatt hozzáférhetetlenné váltak.

A háború előtt Ukrajna a világ egyik legnagyobb búzatermesztője volt, és a kukoricaexportban is fontos szerepet töltött be. Számos ország ellátásában jelentős szerepet játszik az olcsó ukrajnai búza.

A helyi gabona a globális élelmiszersegély-programok számára is nélkülözhetetlen.

„A világnak azonnali szüksége van az ukrán élelmiszerre” – hangsúlyozta Frick. Hozzátette: a Világélelmezési Program eddig mintegy 2,5 millió ukránnak biztosított élelmiszersegélyt.

A tisztségviselő megjegyezte: az ostromlott területeken rekedt, szenvedő ukrajnai lakosságnak nagy szüksége van az élelemre, de az is fontos, hogy az exportáru kijusson a térségből, és enyhítse a globális élelmiszerválságot.

A WFP ezért humanitárius hozzáférést kért az ukrajnai lakossághoz, valamint a kikötőkhöz az élelmiszerexport újraindítása érdekében.

Az éhezés nem lehet fegyver

– szögezte le Frick.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?