Egyszerű módszerek, hogy elűzze a legyeket az otthonából

szúnyog

Az hagyján, hogy a legyek rászállnak az ételére, vagy éjszaka az összetéveszthetetlen hangjukra ébred fel, de nagyon sok betegséget is terjesztenek, köztük a szalmonellózist, a dizentériát illetve a kolerát, amelyről több híroldal cikkezet már korábban.

A leggyakrabban ugyanis szeméttelepeken, állati ürüléken vagy rothadó anyagokon táplálkoznak, méghozzá úgy, hogy a szilárd halmazállapotú élelmiszereket a hányadékukkal vagy a nyálukkal felhigítják. Ennek következtében pedig a kórokozó mikrobák átjutnak az emésztőcsatornájukon, amelynek köszönhetően az adott fertőzés hordozójává válnak. 

Az élettartamuk ugyan mindössze egy hónap, ám ezalatt az időszak alatt folyamatosan szaporodnak. A jó hír viszont, hogy számtalan védekezési módszer van ellenük, amelyeket a mai cikkünkben részletesebben is átbeszélünk majd.

 

Vágjunk is bele!

Csapdashop.hu légyirtó termékei között is kapható légyfogó szalagok, légyfogó tekercsek vagy a légyfogó lapok talán az egyik legegyszerűbb megoldást jelentik a legyek ellen. 

De az említett webshop kínálatában a gyümölcs- és döglegyek ellen is tudunk speciális csapdákat vásárolni. Az utóbbiak esetén nagyon jól működnek például a légyfogó zsákok és vödrök a fehérjés csalétekkel.

Hatékony megoldást nyújtanak az elektromos rovarcsapdák is, amelyek miután az UV-A fény segítségével magukhoz vonzották a rovarokat, nagy feszültséggel elpusztítják, vagy ragadólapba gyűjtik őket. 

 

A megelőzésnek is érdemes figyelmet szentelni

Amennyiben szeretné csírájában elfojtani a dolgot, akkor tegyen fel szúnyoghálót az összes ablakra, hogy a legyek házba történő bejutásának esélyét a nullára redukálja!

Továbbá a bejárati ajtót se felejtse ki a sorból, mivel ez jelenti általában a ház egyik gyenge pontját! Ide jöhet a kinyitható vagy az elhúzható szúnyogháló, vagy akár az ajtó elé akasztott verzió, vagy több szálból álló függönnyel is védekezhet a besurranó legyek ellen.

A felszerelt szúnyoghálók műszaki állapotát pedig fontos, hogy folyamatosan nyomon kövesse, hiszen elég egy kis szakadás a hálón, és a nem kívánt szárnyas vendégek máris utat találnak a lakásba.

 

Élelmiszerek és hulladékok zárt tárolása is a megelőzés részét képezi

A legyek elszaporodásának legfőbb okai között szokott szerepelni az is, hogy a lakástulajdonosok nem szentelnek kellő figyelmet az élelmiszerek és a szerves hulladék zárt módon történő tárolására. Ne kövesse el Ön is ezt a hibát! Legyen előrelátó, és próbáljon meg rá minél inkább odafigyelni!

Ha szeretne biztosra menni, akkor véleményünk szerint érdemes több módszerrel is megpróbálkoznia a fentebb említettek közül. Továbbá javasoljuk megkeresni a cikkünkben említett webshop munkatársait is, akik további tippeket adhatnak a legyek elleni védekezéshez.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?