Wellness az irodában

Aki jól érzi magát a munkahelyén, az örömét leli a munkájában, jobb a teljesítménye és egészségesebben él. Már kis odafigyeléssel is kellemesebbé teheti környezetét, megalkothatja íróasztala melletti saját wellnessét.

Aki hivatalban dolgozik, életének nagy részét egy irodában tölti. Adja csak össze, a múlt héten hány órát töltött a munkahelyén, és hasonlítsa össze azzal az idővel, amennyit a nappali szobájában tartózkodott. Mi az eredmény? Tulajdonképpen nem a hivatala az otthona? Mégis micsoda ellentmondás: az emberek többsége összes energiáját, pénzét és kreativitását fordítja arra, hogy lakása helyiségeit varázsolja minél kellemesebbé.

„Az én irodám az én palotám”

Akkor is, ha a munkaadója a saját ízlése, ill. költségvetése szerint válogatta össze és rendezte be munkahelyének eszköztárát, rengeteg lehetősége marad, hogy irodáját saját kis „palotájává” alakítsa. Az a legfontosabb, hogy jól érezze magát a munkahelyén. Tanulmányok sora bizonyítja, hogy aki szeret munkába járni, és jól érzi magát a hivatalban, annak a teljesítménye is nagyobb, ritkábban betegszik meg, és a vállalkozás legelhivatottabb, legkreatívabb dolgozói közé tartozik. És ez ugye egy főnöknek sincs ellenére. Ellenkezőleg: a munka közben uralkodó jó hangulat rendszerint a stresszes körülmények között dolgozó főnökökre is jó hatással van.

Sajnos azonban a munka itthoni világában még egészen máshogy festenek a hétköznapok: egy biztosítási társaság megbízásából végzett vizsgálat szerint a foglalkoztatottak kereken 40 százaléka meg van győződve arról, hogy jelenleg túl kevés vagy egyáltalán nem is létezik olyan rendelet, amely biztosítaná az egészséges munkahelyek megteremtését. A megkérdezettek 82 százaléka mindeközben úgy véli, a munkáltató feladata, hogy gondoskodjék a jó munkahelyi közérzet megteremtéséről.

Vagyis: ne várja meg, amíg felettese cselekvésre szánja magát, még sok idő eltelhet addig. Alkossa meg saját elképzelése szerint az önnek megfelelő, kellemes munkahelyi környezetet! Meg fogja látni, hogy utána nem csak örömét leli majd a munkában, hanem pszichikai és fizikai közérzete is jelentősen javulni fog.

Az energia hatalma

A több mint 3000 éves feng-shui tana abból indul ki, hogy a világegyetem, a földünk, a hegyek és a völgyek energiamezőket hoznak létre. Minden egyes élőlény, de az úgynevezett élettelen tárgyak is, mint például a házak, a műalkotások vagy az utcák is ennek az életet adományozó egyetemes energiának a hordozói (csi). Ha testünket átjárja a csi, összes szervünk feltöltődik életenergiával – egészségesek vagyunk. Mihelyst azonban ez az energiaáramlás kibillen az egyensúlyából vagy zavaró terek negatívan befolyásolják, rosszul érezzük magunkat, akár meg is betegszünk. A feng-shuinak ezen felismerései érvényesek a munkahelyre is: mindennapi tapasztalásunkat, gondolkodásunkat és cselekedeteinket is meghatározza, hogy milyen körülmények között tartózkodunk. Éppen ezért mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy összhangban legyen a test, a szellem és a lélek a munkahelyünkön is. Aki ezt el akarja érni, és ezzel hozzá kíván járulni saját egészségéhez, szabadítsa meg munkahelyét az összes negatív energiától, és teremtse meg hivatali élete hétköznapjainak wellnessét!

Az optimális íróasztal

A legfontosabb bútordarab az irodában az íróasztal. Mellette ülünk, gondolkodunk, itt dolgozunk. Hol van a legjobb helyen az irodában? Az a jó, ha az asztal mögül mintegy uralva a teret, rálátunk az egész helyiségre. Az asztal akár ferdén is állhat a szobában. Az a fontos, hogy az ajtó, ill. a bejárati rész a látómezőnkben legyen és ne a hátunk mögött, az ablak pedig ne közvetlenül az íróasztal előtt vagy mögött, hanem egy kicsit oldalt helyezkedjék el. Az ilyen elrendezés kellemes hangulatot áraszt, és az ellenőrzés jótékony érzetét is megteremti.

Magától értetődik, hogy ésszerűen kell beosztanunk munkánk során az erőnket is, vagyis üljünk egyenes háttal (ügyeljünk a szék támlájának helyes beállítására). Ha van rá lehetőség, válasszunk olyan íróasztalt, amelynek nagyméretű munkalapja van! Ha nincs, egy kisebb kiegészítő íróasztallal is segíthetünk magunkon. És még valami: tartsunk félóránként rövid képernyőszünetet, hogy tekintetünket távolabbi pontokra irányítsuk!

Könyvek, képek és szobrok

Egy könyvekkel borított fal minden irodában jól mutat. De „agyonnyomhatja” az íróasztalnál ülőt, ha a háta mögött helyezkedik el. Az ilyen módon fölállított iratpolc nyugtalanítóan hat a háttérben, akárcsak egy nagyméretű kép vagy egy szobor a falon. Jobb, ha a háta mögötti falfelületet lehetőleg szabadon hagyja, vagy legalábbis könnyed, levegős dolgokkal rendezi be. Ha képeket akaszt az irodája falára, jól gondolja meg a választást. A legmegfelelőbbek a személyes emlékeket keltő képek, vagy az olyanok, amelyek nyomban jótékonyan hatnak kedélyállapotára (pl. szemet gyönyörködtető tájképek, vízesések látképei stb.).

Mit szólna egy egészen különleges tárgyhoz, amely azonnal magára vonja a figyelmet – például egy eredeti szoborhoz? Lehet ez egy kisméretű, egzotikus szobrocska (kicsi irodában), de egy nagyméretű kőszobor is egy nagyvonalúan méretezett munkahelyen. A padlóra, egy állványra, egy tálalóasztalkára helyezett szobor vagy egy szépen megformált amfora vonzza a tekintetet, miközben személyes jelleget is közvetít, ami ráadásul a feng-shui szerint segíti a csi tudatos áramlását. Például az olyan anyagok, mint az agyag, lelassítják az energia áramlását, míg a sima felületűek (mint a bronz) felgyorsítják.

Fény és illatok

A fény minden helyiségben lényeges feltétele a jó elrendezésnek. A hivatalok többségében ugyan alig elkerülhetőek a nagy mennyezeti világítótestek, egy meghitt hangulatú asztali lámpa azonban sokat segíthet. Különösen hatásosak az olyan lámpák, amelyek nemcsak az asztallapra vetik fényüket, hanem elforgathatóak, és így közvetetten fali világítótestként is szolgálnak. A fény rendszerint melegen hat, és ennek következtében kedélyesebbé teszi a szoba hangulatát. Aki kedveli a kellemes illatokat, aromalámpával is világíthat. Nem igényel nagy helyet, és az egészségére is jótékony hatással van: ízlése és igénye szerint használhat frissítő illóolajokat (pl. citromfű, narancs, borsmenta stb.), nyugtató esszenciákat (pl. levendula, jázmin, ylang-ylang stb.) vagy hangulatának és az évszaknak megfelelően kész keverékeket (pl. „kandallótűz”, „őszi varázs”).

Zöldnövények

Gyakran már néhány virág is elegendő, hogy barátságosabbnak tűnjön a szoba. A zöld kellemesen, harmonikusan hat a szemre, és leheletnyi természetet és életet visz a többnyire steril irodai környezetbe, amelyben manapság ráadásul a gépek és a kábelek dominálnak. Legyen könnyed és nagyvonalú, mindenekelőtt a stratégiailag fontos pontokon helyezzen el növényeket – vagyis a „holt sarkokon”, az íróasztalt szegélyezve vagy ott, ahol egy kicsit el szeretné különíteni magát a többiektől, például ha egy sokak által használt ajtóval szemközt ül. Ha nincs módja másra (ha kevés a fény), a szárazvirág vagy a művirág is megteszi.

Kreatív kellékek

Ne szabjon határt képzeletének: egy ötletesen összeállított gyümölcs- vagy zöldségkosár nemcsak kellemes látványt nyújt, hanem arra is folyamatosan emlékezteti, hogy törődjön az egészségével. Kosaranként háromféle gyümölcs elegendő – a szezonnak megfelelően (pl. dinnye, ananász és barack nyáron, körte és szőlő ősszel, alma, banán és mandarin télen). Nem hiányozhat egyetlen íróasztalról sem egy pohár víz vagy egy vizeskancsó, hiszen napi két-három liter vízre szüksége van a szervezetnek, és az energiaáramláshoz is nélkülözhetetlen.

Különösen hatásos díszítőtárgya egy irodának a kristály. Összegyűjti és egyesíti magában az életenergiát, mint a fénysugarakat. Az ablakpárkányra állítva vagy papírnehezékként csillapíthatja a túl gyors energiaáramlást (ha például nagy forgalmú utcára néz az ablak). Látványként is üdítő, csakúgy, mint egy csinos forgó-pörgő szerkezet, amely kiválóan alkalmas főleg a „holt” sarkok élénkítésére.

Kellemes változatosságot biztosítanak a munkahelyen a szép textíliák: drapériaként használhatja őket vagy lazán az ülőgarnitúrára terítve, terítőnek a kisasztalra – a személyes jellegű textíliák lakályosabbá varázsolnak minden hivatalt.

Ha szeretné, hogy irodája nagyobbnak látsszék, akasszon a falra – kerettel vagy keret nélkül – egy tükröt! Fénytelen vagy kis ablakú helyiségben nagyon jó szolgálatot tesz.

Bőségesen vannak hát ötletek ahhoz, hogy irodájában jobbá tegye közérzetét. Itt is érvényes azonban a mondás: „A kevesebb sokszor több.” A túl sok kellék és kreatív anyag olykor inkább megterhelő, mint felszabadító. Hallgasson inkább az ösztöneire, amikor megalkotja munkahelyi környezetét, bízzon a megérzéseiben, és valóban jól fogja érezni magát munkájának „új helyszínén”. (roland)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?